Itthon

A hazaút még úgy is brutál volt, hogy két 600 km-es darabban tettük meg. Végig szakadt az eső, a három gyerek közül pedig kettő folyamatosan ki volt akadva valamin. Na mindegy, itt vagyunk, megvagyunk:) Itthon lenni jó és furcsa, az ilyen kicsi dolgok furcsák, hogy teljesen más lendülettel nyitok ki fiókokat, ajtókat, stb., kicsit elszoktam mindentől. És furcsa, hogy olyan rengeteg sok helyünk lett hirtelen. A gyerekek szenzációsak, a szomszédlányok öt percen belül itt voltak, húsz perc múlva pedig olyan kupleráj volt mindenhol, mintha sosem mentünk volna el... Meghatóan örültek az itthoni játékoknak, hosszasan válogattak alvóállatot, Andris pedig az itt hagyott tűzoltó autóval az ágy végében aludt el... Most nekiállok fát díszíteni, amit anyukám szerzett be, és 45 fokos szögben dől:))) Próbáljuk úgy beforgatni, hogy ez a legkevésbé legyen szembeötlő. 

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Méretek

Gyorsan leírom, mielőtt a vonatkozó papírok elvesznének...

A novemberi óvodai orvosi vizsgálaton a két kicsi méretei ezek voltak:

Anna 114,6 cm és 19 kg

Andris 109,6 cm és 17,6 kg

(Születésükkor 3 cm és 700 gr volt közöttük a különbség, most látom, hogy Anna azóta kb. megduplázta ezt. Kíváncsi vagyok, bejön-e a sokak által jósolt forgatókönyv: Andris az érettségire már bőven lenövi Annát:)

Andrissal nyertem egy fogorvosi látogatást is, mert amikor be akartak nézni a szájába, mondván hátul van valami, amiről nem tudják megállapítani, hogy lyuk-e vagy kajamaradék, elhányta magát, ezért aztán inkább nem próbálták még egyszer... Úgyhogy kaptam egy szép, visszaküldendő űrlapot, hogy töltessem ki egy fogorvossal.

Barnuséknál ma volt az orvosi ellenőrzés, de a kicsiknél is időbe telt, mire megjött a papír. Annyit már tudunk, hogy a szemvizsgálaton Barnus azt hitte, németül kellene megnevezni a felvillantott képeket, ezért aztán nem mondott semmit... Azt most nem pontosan értem, hogy aztán bejött-e a tanítónéni, és áthidalta a nyelvi akadályt vagy sem, utóbbi esetben Barnussal meg majd a szemészetre kell mennem...:)

Szintén Barnus: tegnap egész délelőttre lefoglalták az iskolai konyhát, ahol kakaós kalácsot sütöttek. Egy egészet haza is hozott, irtó finom lett. Ma pedig nagy titokban félrevont, hogy megmutassa, milyen ajándékokat csinált az ikreknek az iskolában. Hát nem hittem a szememnek... Andrisnak filcből, pelenkaöltéssel varrt, kitömött csoda kisautót, Annának hasonló technikával egy kis pólyásbabát. Mindkettő celofánba csomagolva. Álomszépek, de főleg olyan klassz, hogy külön gondolt a testvéreire:)

--

Holnap délig még munka, ovi, iskola, aztán megyünk haza, Passau-i megállóval. Nagyon vágyom haza, és nagyon vágyni fogok ide vissza is. Ennél jobban nem tudom körülírni azt, amit négy hónap után érzek:)

HÓ

Az elmúlt hetek borongós, esős, szeles, szürke (és még sorolhatnám a deprimáló jelzőket) időjárása után vasárnap reggel havazásra ébredtünk. Szerintem egy centi hó sem esett, de már ennyitől olyan jó hangulata lett mindennek... És mindenkinek. A gyerekeket semmivel sem tudtam meggyőzni arról, hogy ennyi hóból nem lehet hóembert építeni és hógolyózni, így végül reggeli után síruhába pattantak és kivonultak a házunk elé. Végül összehoztak egy minike hóembert is. Délután pedig lementünk az itteni belvárosi karácsonyi vásárra, hogy a gyerekek kisvonatozzanak, én meg végül megint ne igyak forralt bort. Nem lehet mindent:) A rengeteg sok hó el is olvadt azóta, és csak remélni merem, hogy nem ez volt az utolsó itteni hó.

Délben egy kis levelezés...

A zászlók mögötti lapos épületben dolgozom

Vonat mögött kürtős kalács

Karácsonyok

Volt vívókarácsony:) 

És volt tánckarácsony is, de ott az anyák is be voltak fogva táncolni, úgyhogy nem születtek képek. Mindenesetre Andris volt a párom, és így még azt sem éreztem kínosnak, hogy Hüpf, hüpf felkiáltásokat hallatva ugrándozzak körbe-körbe:)))

Egy kép:)

Letöltöttem a mobilomon tárolt fotókat. És ezt találtam:)

Ezek szerint Anna egyszer megkaparintotta a telefonomat, sőt fotózott is vele. A két kis lábacska az árulkodó jel. Amúgy ráismerek, Esch-sur-Sure-ben készült a kép. A kávézó blokkjának hátára lerajzoltatta velem a családot. Amikor kész lett, elégedetlenkedve rám nézett: mamika, nem család, hanem csalán! (Ami pár perccel korábban megcsípte).

só-liszt

Barnusos

Barnus délelőtt megírta első önálló e-mailjét, a címzettek a nagyszülők voltak. Igazán spontánul és aranyosan történt, a gép be volt kapcsolva, mert Ozsi lencsereceptet keresett (nagyon-nagyon finom lett), Barnus pedig mondta, hogy írni szeretne Katinak (a szüleim időközben Kati+Gábor néven szólíttatnak, a nagymama, nagypapa elnevezés lekopott róluk, én sem értem miért, pontosan mikor és hogyan...). Beléptem a saját levelezőmbe, aztán a space, enter és delete billentyűk elmagyarázását követen átengedtem a terepet Barnusnak. Rövid és nagyon édes levelet írt, aminek a lényege az volt, hogy nagyon hiányoznak neki a nagyszülők, és nagyon várja a síelést. Nem mindenhol volt szóköz, és majdnem mindenhol voltak benne hibák, de ezeket szóvá sem tettem, mert szerintem tök nagy dolog 3 hónap suliba járás után kerek mondatokat írni (szám szerint hármat:), meg hogy egyáltalán a szándék megszületett benne a levélírásra:))) Este jött is a válasz, azt szépen elolvasta, úgyhogy most mindjárt csinálok is Barnusnak saját címet (egyszer már volt neki, de semelyikünk sem emlékszik, mi volt a jelszó...).

A másik aranyosság szintén Barnushoz köthető. Hazafelé Echternachból, ahol hangulatos karácsonyi vásárt néztünk (volna, ha a két kicsi nem elégedetlenkedi végig azt az 50 percet, amit ezek után ott töltöttünk), eszembe jutott, hogy még pont odaérek boltzárásra valahová, ahová akciós kuponom volt. Mondom Ozsinak, hogy engem rakjanak ki a bolt környékén, menjenek haza, én meg majd hazamegyek busszal. Barnus azonnal bejelentkezett, hogy ő is jön velem. Tisztáztam vele, hogy ruhákat szeretnék nézni, de ha megígéri, hogy nem kunyerálja végig a sétálóutcát minden szir-szarért, velem jöhet. Megígérte, mire Andris disznó módon (gondolom, mert ő kimarat a buliból) elkezdte cikizni, hogy de ott csak lányjuhák lesznek, Bajnusz, szokna, szokna, majd végül diadalittasan, röhögve: ész budogóóók isz!! Erre a drága Barnus öntudatosan: nem baj, én nagyon szeretek a mamikával vásárolni! Olyan megható volt. Aztán végigszakértette velem a kínálatot ("igen, nagyon szép ez a mellényKE, és társai), megpróbált segíteni az örökös M/L dilemmát illetően, majd hazafelé persze végigkunyerálta a sétálóutcát*, aminek mindaddig ellenálltam, míg meg nem láttam a KURTOS feliratot, ami alatt igazi kürtős kalácsot árultak:)

*este a másik nagymamájával (úgyis mint anyósom) skype-olt, és persze hallom, ahogy pananszkodik: persze, mert a mamika magának bezzeg vett pulovert, de nekem nem vette meg a kis csillagot, pedig csak 1 euró volt. Szóval jól be lettem mószerolva, és igaz, ami igaz, megvehettem volna a csillagot..., csak addigra már zsongott a fejem a sok "vegyük meg"-től... Még lesz itt egy hétvégénk, úgyhogy javíthatok...:)

Maiak

Andris hajnali fél ötkor: mama, mama, megjött a mikulás, gyere, nézd meg te is!

Barnus: Én nem is gondoltam, hogy ilyen jó dolog olvasni! (Ezt igazából tegnap mondta, aztán ma kivett a könyvtárból egy jó nagy betűkkel írt könyvet Mátyás királyról, amit estig félig elolvasott, majd hallottam, amint altatáskor külön szobát követel Ozsitól, hogy lefekvés után még olvashasson kislámpánál:))

Egy lemaradt, még felrakom pár nap késéssel: este látjuk, hogy a fehér szekrényajtókat valaki összefirkálta ceruzával. Ozsi kérdezi a gyerekektől, hogy ki csinálta? Néma kuss. Ozsi pedagogizál: gyerekek, ha most nem vállalja el az, aki csinálta, én megesküszöm, hogy nem lesz karácsonyra ajándék. Andris cinci hangon: én voltam, bocsánat. Mire Barnus: NEM, én voltam! Andris: nem, én! Nem tudom, az igazsághoz közelebb jutottunk-e, de a karácsonyi ajándékvásárlást nem úszom meg (jó, nem is akarom).

És egy még régebbi, Andristól: az udvari sztorikat meséli. És akkor jöttek a rossz fiúk, nem magyarok voltak*, és el akarták lökni a lányokat, én meg mondtam nekik, hogy no, no, no, nové**.

*biztosan külföldi spekulánsok
**no, no, no, no way (tehát a gyakorlatban is alkalmazza a - jelen esetben az unokatestvéreitől - tanult kifejezést, ami ugye a nyelvtanulás lényege:)

Ápolás Andris módra

Andristól az óvónője elájul, mondván nagyon fineszes kisfiú, no meg a kerek fejével és kedves mosolyával még mindig hódít. Én meg néha megőrülök tőle, mert megállás nélkül rohan a lakásban (ami azért nem palotányi), ugrál a kanapén, bukfencezik, dobál. Ha megpróbálom felvenni, ölbe venni, lenyugtatni, akkor máris ugrik ki az ölemből és folytatja. Ha elkezd játszani, akkor szépen lenyugszik, ugyanez a helyzet az esti éneklés alatt is, de arányait tekintve ez a rész a rövidebb. Van még egy kedvessége: reggel, ha felkel, szalad az ágyamhoz, és puszi-puszi-puszi felkiáltások közepette elhalmoz nyálas puszikkal (persze imádom). 

De a mai téma nem ez, hanem a címben jelzett. Anna, félórával azután, hogy tegnap két testvérével és két vendéggyerekkel tíz perc alatt bevágott egy teljes zacskónyi mézeskalácsos kekszet (olyan gyorsan csinálták, hogy közbelépni sem volt időm), elkezdte fájlalni a hasát. Később már sírt, annyira rosszul volt. Egészen fektetésig nem történt semmi, akkor viszont végre tudott hányni. Átvittem közénk, sejtve, hogy nem ez lesz az utolsó kör, és ne a fiúkat ébressze majd fel. Sajnos igazam lett, így nem aludtunk sokat az éjjel. Anna amúgy elesettségében is tündérien édes volt, minden menet után álmos manóhangon közölte, hogy most akkor megy arcot mosni, szájat öblögetni, aztán iszik egy kiskanál kólát, és ugye mamika, milyen okos vagyok, hogy csak egy kanállal.

Mivel Anna reggel a helyemen feküdt, Andris a sötétben tévedésből őt halmozta el az ébresztő puszikkal. Kértem, hogy ne, Anna beteg, nehogy ő is elkapja (ha esetleg mégsem a csokis keksz a ludas). Ettől teljesen megszeppent, aggódva behordta Annának a létező összes rongyát, állatát és babáját, majd kisvártatva biztosította róla, hogy majd hoz neki könyvtári könyvet is az oviból, merthogy annak hétfő a napja. Oviba menet kedvenc báránykáját is Anna mellé tette:) Az oviban délután ragyogó pofival fogadott, hogy Annának is hozott kekszet, vett ki neki Kipp-Koppot, majd amikor meglátta, hogy Barnusnál a másik ebédre kapott desszertből kettő van, azonnali szervezésbe kezdett, hogy az egyiket adja Barnus Annának:) Ikerség vagy csak jó testvérség, engem mindig meghat, hogy minden csibészsége ellenére milyen egy kis empatikus, gondoskodó emberke ez az Andris, különösen, ha Annáról van szó.