Anna-féle gyerekszáj

Még múlt előtti hétről, de azóta is emlegetjük. Hosszas szervezést követően Anna és Andris is kaptak olyan dinamós zseblámpát, mint amit Barnus régebben. Anna persze három nappal később már sehol sem találta az övét. Egyszer csak hallom, ahogyan magának mondogatja: gondolkozz, dudu cica, gondolkozz, hogy hová tetted azt a lámpát.

:))))

Születésnap_harmadik rész

A mai zsúr:) Ahhoz képest, hogy tizenöt gyerek volt itt, nem is volt nagy káosz... 

Anna_Andris_5

Rumini

Már régóta szerettem volna bevezetni az esti felolvasást, de valahogy sosem kezdtem hozzá. Aztán karácsonyra Barnusnak megrendeltem a család első Ruminijét, és egy vendégség alkalmával Mimi is mesélte, hogy náluk teljesen jól működik a felolvasósdi, így belevágtunk. Minden este egy fejezet, melyet Barnusnak kezdek el mesélni, de a végére általában a két kicsi is becsatlakozik.

Der rote Matou und der kleine Vogel

Barnus fejébe láthatatlanul mászik bele a német nyelv. Egyre jobb dolgokat csinálnak órán, melynek során a lényeg pedig továbbra is az, hogy kifejezett tanulás nélkül, rajzos, éneklős feladatokon keresztül jegyezzenek meg bizonyos dolgokat. A ruhákat például mindenféle vicces feladat keretében tanulták, a nagypapát kellett felöltöztetni, mert túl hideg volt, meg ilyenek.

Tegnap pedig hazahozta az alábbi, aranyos kis mesekönyvet. Ők vágták és hajtogatták (az utolsó képen látszik, hogyan, nagyon egyszerű, de remek ötlet), aztán Frau Lutz mindenkinek beleírta a mesét, a gyerekek pedig rajzoltak hozzá. Persze kérdeztem Barnust, honnan tudta, mit kell rajzolni, hiszen ennyit még nem érthet, főleg nem olvasás után (németül az első évben még nem tanulnak olvasni/írni), és azt mondta, hogy Frau Lutz játszotta el nekik a történetet. Elsősorban a kis rajzok miatt örökítem meg a végeredményt. Nagyon szeretem, ahogyan Barnus rajzol, annyi szeretet van a figuráiban.

5

Anya csak egy van

És az én egyetlen anyám most épp nálunk van:) Palacsintát süt az unokáknak, leül tanulni Barnussal és ma délután a gyerekek összes kedvenc állatának hálóinget varrt maradék függönyanyagból és külön kis ruhát horgolt a sárga kacsának. Jött velünk az oviba, iskolába, látta a táncot és a vívóedzést:) Reggelenként Andris ébreszti lábcsikizéssel. Nekem pedig tök megnyugtató, hogy itt van.

 

Az elmúlt pár nap amúgy is nagyon jó volt. Ebből külön kiemelem a szombat-vasárnap-hétfő-keddi napsütést. Engem nem érdekel sem a hideg, sem a szél, csak legyen fény (vagy legalább hó, de arról már kezdek lemondani, amit a statisztikák szerint nagyon jól teszek). Múlt szombaton lengyel-lett-észt-magyar buliban voltunk, kilenc felnőtt, akik akár oroszul is beszélhetnének egymással, de csak angolul tudnak, és hét gyerek, akik közül maximum a testvérek értették egymást. Hát remek volt, de tényleg. Legalább tényleg van részem valamennyi multikultiban, ha már állandóan arra tréningeznek minket (Hogyan dolgozzunk multikulturális munkakörnyezetben?), miközben hatvan magyarral kollégámmal dolgozom együtt:) Vasárnap volt a másik szuperság: korcsolyázni voltunk Veráékkal! Barnusnak és nekem van saját korcsolyánk (ami nem jelenti azt, hogy mi tudnánk), a többieknek béreltünk. A legédesebb látvány (a másfél évesen szintén a jégen totyogó, vigyorgó gombóc Pepi mellett) számomra Andris volt, aki a végére - 26-os sötétkék műkorcsolyájában - elsajátította a jégen szaladás technikáját:) Anna is nagyon bátran csúszkált, Barnus pedig a tavalyi egyetlen alkalom után olyan magabiztosan rótta a köröket, hogy közben még arra is volt energiája, hogy Verát és Tibort szórakoztassa a tőle megszokott aprólékossággal elmesélt történetekkel... (Kérünk majd képeket!:)

Niveau I

A holnaputáni vizsga pontszámától függetlenül (ami a következő szintű kurzusba jutáshoz kell) eredményként könyvelem el, hogy az IKEA-ban franciául adtam le a Háromgyereket ma reggel:)

Andris szervez, Barnus végez

Közeleg az ikrek ötödik születésnapja. Ragaszkodtak a partihoz, így tegnap listát írtunk azokról az ovistársakról, akiket meg szeretnének hívni. Andriska ma reggel a legtöbb meghívottal már közölte is a meghívás tényét. Az csak este derült ki, hogy sajnálatos módon a nem meghívott gyerekeknek viszont fontosnak tartotta megmondani, hogy nem kerültek listára... 

Barnusnak nagyon jó hete volt, szárnyalt víváson (karácsonyra a nagyszülőktől igazi vívózoknit kapott, amit nem nagyon lehet róla leimádkozni...), 97%-os matekfelmérőt írt és kapott matricát versmondásra, szövegértésre. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes és főleg igazán boldog iskolás... Ettől függetlenül itthon nagyon ki tudok akadni rajta, amikor a sok jóságot, amit az iskolának tartogat, a testvérein és az én idegrendszeremen vezeti le...

Kedvenc idei képem

Készült a nagyszülők által az unokáknak rendezett szilveszteri bulin:)

Gyerekszájak

Persze most alig valami jut eszembe..., azaz csupán egy, de az nagyon édes.

Jó vagy sem, én azért próbálom rábírni a gyerekeket bizonyos minimális udvariassági szabályok betartására, pl., hogy köszönünk, ha valahová bemegyünk. Ha épp olyanjuk van, ennek gyönyörűen eleget is tesznek. Pl. Andris, aki múlt héten lazán a "helló bácsika" köszönést alkalmazta egyik alkalommal:)

Karácsony

Utoljára tavaly volt bejegyzés, igyekszem kicsit pótolni az elmaradást. Közben újra visszajöttünk, haza, bár ez most kissé relatív fogalom. Hazamentünk karácsonyra, majd hazajöttünk ide. Érdekes, a gyerekek fejében ez a dolog sokkal tisztább: amikor pár napja, még otthon, mondtam nekik, hogy holnapután indulunk haza, Andris gondolkodás nélkül közölte, hogy de mamika, a hazánk az Szentendje. Hát így. És tényleg. De azért nagyon jó volt visszajönni, mert ebben a pillanatban mégis csak itt vannak a kedves és fontos tárgyak, itt van nagyobb rend, itt van a munka, az iskola, az óvoda. Itt van az itthon és ott van az otthon, milyen leleményes ez a magyar nyelv:)

Nagyon jó volt otthon, még ha kicsit rohanós is. A számomra legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a Bimbó oviban tett látogatásunkkor feltűnt, hogy nem látom a gyerekek jeleit, és megkérdeztem Bea nénit, mi lett a szivecskével és a kisvonattal (a csillag igazoltan továbbadva, hiszen Barnus otthon is iskolába ment volna). Hát félretették őket, hátha jövőre visszajövünk. Mert visszavárják őket... A másik két csoportból is lejöttek az óvónők, mindenki megcsodálta a gyerekeket, hogy mekkorák lettek, és kis meglepetéseket is tartogattak a számukra, ráadásul mennyire testhezállót: Barnusnak vitorlásos tolltartót varrt Bea néni, Annának kisangyalt, Andris pedig olyan fasípot kapott, ami vonatfütty hangot ad... Nehéz volt elköszönni.

De most szépen sorban: a hazautat éjjeli karácsonyfa-állítás követte, majd hajnali negyed hatos, izgatott ébredés... Csengőszó, amit fent megint nem hallottak meg időben, így mire leértek, megint elaludt már az összes csillagszóró, pedig extra hosszúakat vettem...:) Izgatott ajándékbontás, nagy boldogság. A fiúk legókat kaptak, Anna playmobil állatkórházat, mindenki pár ruhát, könyveket. Huszonnegyedikén napközben ismét megdöntöttük a pizsamában legózás általunk beállított rekordját, majd a karácsonyozás a nagyszülőkkel folytatódott Budán, aztán Szentendrén. Utóbbi helyen megint együtt ünnepelt négy generáció! A másik két karácsonyi napot otthon és barátok látogatásával töltöttük, majd irány Gaberl, ahol idén sincs egyelőre több hó, mint tavaly februárban volt. Ennek ellenére felszabadító érzés volt végre napot, eget, havat látni a sok eső és szürkeség után. Barnus egyre jobban síel, de a két kicsi legszívesebben még mindig a két lábunk között lavírozgat. Gondoltam is, hogy a kedvenc statisztikáim közé (összesen 4,5 év szoptatás és 5 év éjjeli ébredés) felveszem az "5 tél óta síeltetek görnyedt háttal, láb között gyereket" adatot is... Bár idén nem készült az öt unokatestvérről közös kép a csíkos pokróccal letakart kanapén, az összhang továbbra is nagy: Andris utánozza a két nagyfiút, Lilla és Anna pedig rajzolgat, sőt tanúja voltam egy marokkó-partinak is, aminek különlegességét az adta, hogy Anna életében először jól viselte, pontosabban egyáltalában elviselte, hogy ő veszített.

Az új év Magyarországon köszöntött ránk, a gyerekek (mind az öt unoka) a nagyszülőkkel ünnepelt (és játszott a Mama által az ebédlőasztalra rajzolt társasjátékot, valamint vett részt a Papa által rendezett Szilveszter-kupán (vívóverseny!!!:), mi pedig egy házibuliban.

A szabadságunk legrohanósabb része pedig csak ekkor vette kezdetét. A maradék 5 napot baráti találkozók, orvoslátogatás, fodrász, kozmetikus, stb. tarkították. Egy csomó mindenkivel beszélni sem sikerült. Ez az egy rossz volt, hogy sok mindenre és mindenkire egyáltalán nem jutott idő. Képek (szilveszteriek is lesznek, de most már tényleg mennem kell aludni....)