Képzelem

Andris: képzeld, az udvaron sárkányt teregettünk.

Az unokalét vége

Ma hajnalban meghalt a nagypapám. 
Nagyon szerettem.

Mamával, a múlt század derekán

Mamanapok_2012

Elöljáróban egy kis mai Anna: ebéd közben arról beszélgetünk, hogy neki már a második foga is mozog, Andrisnak meg még nem esett ki egy sem. Anna tudja is, mi a különbség oka: nekem azért esik ki hamarabb a fogam, mert én keltem ki először a pocakodból.

A cím: Ozsi öt napra Spanyolországba távozott konferenciára. Én meg végül egyedül maradtam itt a gyerekekkel, amit annyiban bánok, hogy tudom, mennyire szeretett volna kijönni a Mama, annyiból viszont nem, hogy jó lesz öt nap intenzív együttlét a gyerekekkel. Úgy lesz, hogy holnap, a hosszú napjukon rendesen dolgozom, illetve délután hamarabb eljövök franciáról, a másik három napon pedig csak délelőtt leszek bent, délutánra szabadságot veszek ki, illetve otthonról dolgozom majd (éjjel:) Én viszem majd őket minden reggel oviba/iskolába, én megyek értük minden délben, én főzök nekik ebédet minden nap, én viszem Barnust vívásra, én viszem az ikreket táncra. Nagyon-nagyon jó, hogy egy pár napra újra nappali anyukájuk is leszek, nem csak esti.

Igazán mindent megtesznek azért, hogy ennek ennyire örüljek. Borzasztó édesek voltak egész nap, bár persze a két poszttal korábban emlegetett egymás nyúzása azért nem maradt el teljesen. De voltunk játszótéren délelőtt, délben is sikerült megfőzni mellettük az ebédet (Andris önként és dalolva megterített:), délután pedig ismét jót piknikeztünk az immáron szokásos hétvégi bandánkkal, az Echternach melletti kis tó partján. Aztán haza, mindenki a kádba, vacsora, Barnussal olvasás, a kicsik filmet néztek, aztán mese könyvből, mese fejből (amikor kicsi koromban a mamáékkal hálókocsiztam Horvátországban:))), éneklés, most meg mindenki horkol.

Barnus azt mondta délután: az igaz, hogy nagyon hiányzik a papika (akit ezúton is szeretettel üdvözlünk, és még annyit üzenek, hogy Andris ma mindenkinek elmondta, hogy playmobilt kap majd a papikától:), de azért veled is nagyon jó.

Képek:)

Ez a két kép még a pár héttel ezelőtti természettudományi múzeumos látogatás során készül. Milyen képeket csinálnak a jóérzésű apukák a gyerekeikről, hát ilyeneket...

Itt pedig a Veráékon keresztül megismert nagyon aranyos Móni-Ákos-Félix családból Ákos, minden gyerek nagy kedvence, és a fiaimnál szintén hihetetlen népszerűségnek örvendő Tibor:)

Később, Móniéknál

Pár nappal később: Mamó mesél.

A hónap eseménye (közben amúgy elkezdett mozogni a kiesett fog melletti metsző fog is):

Március 15. az oviban. A gyerekek által (ki)festett dekoráció, lányok, fiúk:

Néptáncos esemény a Bekecs együttessel: ezeken a képeken a gyerekeim közül szinte csak Anna szerepel, de ez nem nekem köszönhető (nekem aznap este kimenőm volt a nálunk vendégeskedő barátnőmmel), hanem Ozsinak. A fiúk közül Barnus amolyan klubdélutános félszegséggel ülte végig az estét egy osztáytársával, Andris végig rohangált az ovistársakkal, Ancsikám pedig... Hát ő az első taktusnál beállt táncolni, majd ameddig a zene szólt, csak táncolt.

Végül: múlt heti sétánk a Petrusse-völgyben. Ide Ozsi nélkül mentünk, és rendesen lefáradtam, pedig olyan jókat lehetett volna fényképezni, ha nem egyfolytában Andrist szedem ki a sáros rézsűkből, Anna orrát törlöm, Annát és Barnust választom szét... Mivel aszfalt út van, és biciklizni készültünk, nem öltöztettem őket védőfelszerelésbe. Hiba volt. Olyan elmondhatatlanul sarasak voltak a végén, hogy azt a szembejövő nyugdíjasok közül szinte mindenki szóvá tette (azt hiszem, négy különböző nyelven hallhattuk, hogy mekkora malacok a gyermekeim:) Az egyik legszebb jelenet Andris híd alatti rézsűre mászása volt, Lili és Juli társaságában. Lili felért gond nélkül, Juli viszont bátortalanabb volt. Andris végig fentről instruálta, hogy hová lépjen és kapaszkodjon, az egyik pillanatban így kiáltva, gyere Juli, add ide a kezemet:) Persze az is vicces volt, hogy míg én szinte könyörögtem, hogy ne másszon fel, Julit épp bátorította a saját apja, hogy másszon csak ő is bátran a többi gyerek után:)

Még a képek előtt...

Andriska a reggeli után felöltözve került elő. Nagyon megdicsértem. Erre mit mesélnek délután? Hogy legalul rajta maradt a pizsama:))) (Szerencsére a nadrág nem, csak a felső.)

Annyi minden

Az elmúlt napokban nagyon jó és nagyon szomorú dolgok történtek. A jókat leírom, a szomorúakra pedig sokat gondolok.

Jó dolgok: tavasz, tavasz, tavasz, zabolátlan, jókedvű, mindig olyan, mintha ez lenne az első tavasza életemnek. Aztán: a várakozásaimmal ellentétben (hogy majd csak augusztus utolsó napjaiban fog kiderülni), már most meghosszabbították a szerződésemet plusz két évvel (augusztus végétől számítva). Ennek örömére vettem végre kis szemétládát a fürdőszobába is, és fogok venni teaforralót az irodámba:) Mert még két és fél év, hát az már nem egy átmeneti állapot. (2014-ben negyvenéves leszek, ebbe inkább bele sem gondolok.) Aztán: remekül sikerült mind anyósom és sógornőm látogatása, mind azóta az egyik legjobb barátnőmé. Lelkes luxemburgi nagykövetek vagyunk, mindenkit mindenhová elcipelünk, mindenkivel összeismertetünk. Ráadásul a látogatókkal egy időben érkezett a jó idő is, úgyhogy mindenki teljes pompájában, narancssárgában úszó kora esti égbolttal látja ezt a csoda helyet. További jó dolog volt a sok remek gyerekes program. Már elég későn sötétedik ahhoz, hogy még a hosszú napokon is beleférjen a játszótér ovi/iskola után (ez persze engem sajnos továbbra sem érint), hétvégente pedig folytatjuk az ősszel megkezdett város- és országjárást. Végre eljutottunk a piacra, ismét rengeteget járunk a Bambesch-i játszótérre, múlt szombaton a játszótér nevét is adó erdőben gyalogoltunk hatalmasat, vasárnap pedig végre elejétől a végéig bejártuk (biciklivel, rollerrel és gyalog) a várost kettészelő Petrus-völgyet.

A gyerekek szerencsére jól vannak. Pontosabban Barnusnak vannak furcsa sírós, nyűgös napjai, amikor nagyon nehéz vele, mindenen megsértődik, sokat nyávog, rögtön elsírja magát bármin, ami nem úgy van, ahogy szeretné. Nem könnyű kezelni ezeket a helyzeteket, mert a méretei miatt valahogyan már olyan felnőttes viselkedést várna tőle az ember..., bár szerintem ezeken a napokon a legkisebb kisfiúkon is túltesz. Ilyenkor egyedül az segít, ha az ember elvonul vele kettesben, olvasni, vagy bármi mást csinálni, csak ez persze nem mindig megoldható. Amúgy erre a furcsa viselkedésre ma is volt példa: könyvvásár volt az iskolában, ahová az osztály is ellátogatott. Ugyan a körlevélben benne volt, hogy nem kell feltétlenül vásárolni, adtunk neki egy kevés pénzt, és megbeszéltük, hogy vesz valamilyen könnyebben olvasható német könyvet, amit majd hamar megért, ha már egy kicsit jobban tud németül. Szerintem ügyesen is választott, igaz, kisebbeknek való, kemény fedeles könyvet hozott, de a célnak tökéletesen megfelel. Mire hazaértem este, már iszonyú morcosan jött-ment, majd amikor megkérdeztem, mit vett, szinte azonnal elkezdett zokogni, hogy nem jó, mert "bébis" könyv. Vacsora közben elkezdte mesélni, hogy hogyan is volt a vásár, aztán megint elkezdett sírni, hogy bezzeg, más gyerek mekkora dínós könyvet vett, meg hogy amikor kiválasztotta az ő könyvét, még azt hitte, hogy jó lesz, de később rájött, hogy kicsiknek való. Szerencsére ma volt energiám jól kezelni a helyzetet, el tudtam neki magyarázni, hogy minden nyelvtanuló gyerekkönyv szintű könyvekkel kezdi az olvasást, és mennyire okos, hogy ilyen könyvet választott, és nem olyat, amit még évekig nem tud elolvasni. Ettől megnyugodott, és zuhanyzás után elvonultunk kettesben, hogy elolvassuk a könyvet. Szorgalmiként megtanultuk az összes könyvben szereplő állatnevet névelőstül (megjegyzem, Barnus német tanulmányai által én is átismétlek rengeteg rég elfelejtett apróságot:). Szegénykémet néha annyira sajnálom, elképesztően magas, épp ma vettem neki új nadrágot, 10-11 évesekre valót, és valahogy mégsem következik be az a pillanat, amikor összeérne a kicsikkel (persze lehet, hogy nem is jogos ez az elvárás). Tudnak együtt játszani, de ritkán akarnak. Andriska leginkább egyedül szeret elmerülni a playmobil-birodalmában, és Anna is inkább pepecsel. Meg aztán a közös játékoknak nagyon sokszor balhé a vége, nagyon hamar összevesznek játékokon, vagy azon, hogy az egyik a másikba "véletlenül" belerúg, stb. Az is kicsit rossz, hogy az ismerős családokban a kicsikkel egyidős gyerekek vannak, ezért ő vagy a szülőket foglalkoztatja, vagy kicsit kizárva érzi magát a többi kicsi közül (legalábbis úgy sejtem). Most hétvégén egész napra áthívta magához az egyik osztálytársa, irtó édesen és lelkesen készül.
Nőnap alkalmával volt egy nagyon édes mondata. Mivel négy fiú és négy lány jár az osztályába, minden fiú választott magának egy lányt, akinek virágot adott. Barnus egy másik kislánynak adta a virágot, mint akire én számítottam, és nagyon édesen indokolta meg: "mert tőle tanulom a legjobb vicceket":) Nem nagyon beszél itthon szerelemről, sem ő, sem a kicsik, ami annyiban furcsa, hogy én hétévesen már bőven megtapasztaltam ezt az érzést (sőt majdnem férjhez is mentem). Nem tudom, vajon benne van-e ilyesmi, vagy tényleg nincs, mint ahogyan állítja. A suli továbbra is nagyon jól megy neki, öröm nézni, ahogyan hétről-hétre több dolgot átlát, ért..., csak valahogy a lelkét kellene segíteni megerősödni, mert néha tényleg borzalmasan nehéz vele, de közben én is érzem, hogy tök hülyén kezelek helyzeteket, mert fogalmam sincs, mit érezhet, gondolhat, amikor kiakad, csak magamban érzem a tehetetlen idegességet.
(közbeszúrás egy nappal később: ma estére teljesen rendeződött a könyv-ügy, zuhanyozás után ő kezdeményezte, hogy olvassuk el megint, sőt ő akarta olvasni, és a végén hosszadalmasan mutogatta, hogy melyik lapot hogyan kell hajtogatni ahhoz, hogy az egyik állat a másikat nézze:)

Annával, Andrissal ilyen jellegű gondjaim nincsenek, bár Annának hihetetlen akarata van továbbra is, de az ő hisztijeit sokkal jobban tudom kezelni, illetve ő valahogyan jobban hallgat rám, bár ki tudja. Az idei március 15-öt az ovijukban ünnepeltük (anyai szipogások közepette:). Jó érzés volt az otthoni politikától távol, kokárdás kisgyerekek (és egy zenei kíséretnek odahívott fekete dobos:) közepette ünnepelni. A két kicsi már napokkal előtte mondogatta a rájuk kiosztott egy-két mondatot, illetve Anna reggel már az egész műsort elmondta. Ott is irtó édesek voltak, büszkén, bátran szerepeltek. Anna látványa elképesztő, kezdem teljesen viszontlátni magamat benne, ahogyan áll a többi lány között. Szerintem lassan a legmagasabb lesz, és babakori hájait elveszítve nagyon vékony is. Nevettünk, ahogyan hétvégén Lilivel sugdolóztak, Lili lábujjhegyen, Anna lehajolva hozzá, a két kis cserfesjulcsa:) (Például olyan témákról, hogy a fiúknak kevesebb botjuk van).

Annában érdekes, hogy míg a játékai teljesen lányosak, az öltözékében továbbra is fiús. Nagy könyörgések árán (vagy ha valamilyen ünnep van) tudok rá szoknyát adni, de sokszor van, hogy reggel megállapodunk, hogy szoknyában megy oviba, aztán az utolsó pillanatban átöltözik. Kedvenc öltözéke a farmer+trikó. Amiben amúgy tündérien néz ki a hosszú lábaival. Próbálom elfogadni, hogy ő így érzi jól magát, és nem ráerőltetni a lányos viseletet. Voltak megint nagyon édes megszólalásai, most persze csak az jut eszembe, hogy a kenőmájas helyett most épp menőkájast mond, de nem ez volt a legjobb, csak a másik kettőre nem emlékszem. Hétvégén viszont meglepőt mondott, épp a Petrus-völgyből jöttünk hazafelé, ők a kocsiban beszélgettek hátul, és elcsíptem a félmondatot, hogy "Pupák, majd amikor nagyok leszünk és együtt lakunk...", aztán valahogy folytatódott a mondat. Elkezdtem kérdezgetni, és hamarosan kiderült, ő azt hiszi, ők majd férj és feleség lesznek:) Az is kiderült, hogy Andris nem hitte ezt, csak Anna. Elég csalódott volt, amikor elmagyaráztam, hogy a fiúknak majd más lányok lesznek a feleségeik, neki pedig egy másik fiú a férje... De aztán abban maradtunk, hogy nagyon jó barátok azért lehetnek, és sokat találkozhatnak majd.

Andriska továbbra is minden reggel bebújik mellém, és most ugyan abbahagyta, de sokáig azzal indított, hogy átölelte a nyakamat, és mondta, hogy nadon szejetjek mamika. Vagy ezt már írtam? Na mindegy, lényeg, hogy a reggeleim legfontosabb két eleme Andrisnak ez a mondata és a habos kávém:) Szerencsére ő is növekszik, bár Anna mellett nagyon kisöcsis továbbra is. Legkiegyensúlyozottabbnak én őt látom a három gyerek közül, ha nem kötnek belé, nem generál konfliktust. Nagyon bírom a nyitottságát, bár talán ez mindhárom gyerekben megvan, vagy legalábbis ők is hamar adaptálódtak ahhoz a helyzethez, hogy sok új embert ismertünk meg.

Nagyon tetszik, hogy mindhárman pontosan fejben tartják, hogy hol van az állandó és a mostani otthonunk. Most épp számolják vissza a napokat a jövő hét végén esedékes hazamenetelig. Hiszen Andriska is megmondta: a haza, az Szentendje:)

Ez volt a szöveges poszt, bár nyilván kihagytam egy csomó mindent. Mindjárt lesznek képek is, külön posztban.

Nőnap alkalmából

...kiesett a kicsike nő foga! Már látni az új fog csücskét. Nekem ez elképesztően korainak tűnik. Az internet szerint is az (az alsó metszőfogakra a 6-7 éves kort adja meg, igaz, Barnus sem volt még hat, de már majdnem, amikor kiesett az első foga), bár általában mindenhol hozzáteszik, hogy nagy egyéni eltérések lehetnek. A Kislexikon szerint a korai fogváltás a gyenge vagy beteges fogazatú gyerekekre jellemző, hát Anna sem nem gyenge, sem nem beteges fogazatú... Három hét múlva megyünk haza, akkor megmutatom azért fogorvosnak is, úgyis mennénk hozzá. Andrisnál nyoma sincsen semmi ilyesminek. Anna amúgy irtó büszke, járkál, hogy nézd, már nő a felnőtt fogam... Meghagyom az örömét, nem hiszem, hogy baj lenne.

Mindeközben ismét látogatóink vannak, ezúttal Ozsi mamája és nővére. Szerencsére náluk is hat a Luxemburg-varázslat, nem szólnak a telefonok, mindenki türelmes, nyugodt és kedves:) A gyerekek folyamatosan társasjátékoznak, meséltetnek, mesélnek.

Nagyjából itt a tavasz, múlt héten az utolsó farsangi bulival (amiről majd képek is lesznek) búcsúztattuk a telet. Másnap az itteni természettudományi múzeumban voltunk jó társasággal. Féléve vagyunk itt. Mostanra itt is megvannak a kedvenc barátok, kedvenc helyek, kedvenc hangulatok.

(A kép kicsinyítésekor fedeztem fel, hogy az üvegdíszben egy kisbaba van (a kép a term. tud. múzeum színekről szóló, időszakos kiállításán készült). Úgy látszik az én tudatalattimra is hatnak a baráti körben született kisbabák. A gyerekeknek pedig nem csak a tudatalattijára, András múlt héten egészen konkrétan közölte, hogy mamika, én akarok még egy gyereket:) A többiek is nagyban csatlakoztak, és amikor ellenvetettük, hogy egy kisbabával még nem lehet játszani, viszont sokat sírna, közölték, hogy nem baj, úgysem aludna velük egy szobában:)

Anna reggel:)

A: Mamika, úgy szeretem ezt a nadrágot rajtad!
B: ???
A: Mert ebben úgy nézel ki, mint egy igazi dolgozó felnőtt.

(Élére vasalt szürke nadrág:)

Egyszer a kicsik is nagyok lesznek?

Teljes meglepetésként ért a hír (amit teljes hitetlenkedéssel fogadtam...), hogy Annának mozog az első foga (a bal alsó egyes)!!! Az én kicsike kislányomnak. Teljesen hihetetlen. Irtó édesen, büszkén meséli mindenkinek, nekem pedig napi háromszor elmondja, hogy annyira várja, hogy ki is essen.