Elmaradt képek, elmaradt hírek

Barnusék osztálykirándulása, és most egyszerűen nem jut eszembe a farm neve, ahol voltak... Kézműveskedtek, ültek csacsin, Barnus jól érezte magát, és természetesen ömlött az eső.

Aztán: a kicsik dobórája. Húsvét előtt Barnuséknál is volt dobolás, egy másik férfi tartotta. Ott az utolsó órára bemehettek a szülők is, a magyarok és a csehek, mert ez a két osztály együtt dobolt. Itt pedig a kicsik.

A mesemondó nénis fellépés, amin Andris jelentkezett szereplőnek:)

Majd lesznek képek a múlt heti szuperpiknikről is, és az se merüljön feledésbe, hogy a piknik után Anna Veráéknál aludt. Ez volt az első ottalvós vendégsége, és az első este, hogy nem otthon vagy a nagyszüleinél (vagy velem, a kórházban - ez most egyre gyakrabban jut eszembe, az előző olimpia megnyitóját ott néztük...) hajtotta álomra azt az aranyos kis fejét. Nagylány. Remekül érezte magát, másnap minden részletre kiterjedően mesélt. Erről is van kép, csatolom holnap!

Anna, a szelíd

Ebédkor a tegnapi eseményeket taglaljuk (bővebben és képekkel a hét elején rám váró őrület után).

Anna: ...és tegnap, az a kisfiú, megkötözte a lábamat, meghúzott, és az nekem nagyon-nagyon fájt - mondja szemrehányással teli, sértett hangon.

Ozsi: melyik kisfiú?

Anna: tudod, amelyiket fejbe vágtam a baltával.

(Mindenki megnyugtatására: műbalta, sőt, nem is tudom, mi lehetett, balta biztosan nem. De ez tipikus Anna, kis harcos, benne van minden balhéban és bunyóban, de halálra sértődik, amint inzultus éri.)

Érkeznek Barnus barátai

Tegnap reggel kikészítettem Annának egy rövidnadrágot trikóval, de ő saját elhatározásából inkább kislánynak öltözött. Az új ruhájába, új cipővel. Amúgy nem épp csendességéről és visszafogottságáról híres kislányom egész délelőtt a hátam mögül figyelte a nagyfiúkat, majd egyenes háttal, hercegnői tartással, tökéletes kés-villa-használattal, egy hang nélkül végigétkezte az ebédet:)

Andris/Barnus/Anna

Andris reggel fél 8-kor az ágyam mellett, én még félálomban: Mama, hogy kell kutyát termeszteni?

Délután: Mama, amikor Badacsonyban voltál, találkoztál vulkánnal?

Barnus: odaadja papíron a rendkívül nehéz, 6-4+114=? feladványt, amit nagy nehezen kiszámolok:) Barnus számológéppel ellenőrzi, majd: mamika, akkor te majdnem olyan okos vagy, mint a számológép!

Iskolai vásár+ünnep volt ma, rengetegféle programmal, vásárral, de ez a rettenetes ősz és eső elmosta ezt is, mindent betettek a menzára. Nem is indultunk neki családilag délelőtt, pedig szerettünk volna. Végül Anna kérésére (és az én őszi emlékeim hatására) kettesben elmentünk csak a spanyol flamencós kislányok félórás fellépésére. Elképesztőek voltak megint. Meg az egész hangulat. Anna ezek után persze egész délután és este flamencónak gondolt lépéseket mutatott be:)

hétvégi vegyes

Mozgalmas, jó hétvége a hátunk mögött. (Ezt négy napja írtam le, csak most sikerült végre képeket kicsinyíteni.)

Szombaton délután egy nyugdíjasotthonban abszolvált fellépéssel lezárult a tánctanév. A gyerekek az év végére kétfélén reagáltak: Andrisnak már erőteljesen elege volt, mondta is többször, hogy ő jövőre már nem akar járni, Anna lelkesedése töretlen maradt. Andris a múltkori és a mostani fellépés előtt is bújt hozzám, nem akarta, aztán az első taktusok után visszatért belé a jókedv, de nála még nem világos, mi lesz jövő ősszel.

Anna szerintem még egy évet fog járni, utána majd meglátjuk mi lesz. A legújabb, hogy "banettos néni" (azaz balett-táncosnő) akar lenni, ezért aztán van, hogy leülünk a laptoppal és Diótörő és egyéb balettrészeket nézünk együtt. (Ez meg onnan jött, hogy dián megvan a Diótörő, és egyszer a mese után belenéztünk a balettba is, Annát pedig egészen elvarázsolta a sok tüllszoknya, balettcipő...). Szóval lehet, hogy vele majd ilyen irányba is lehet menni, ha majd még mindig akarja. De persze szuper a tánc is, főleg a jó hangulat miatt, nagyon jó kis közösség alakult ki, ami szerintem nem is olyan egyértelmű ekkora gyerekek esetében.

Vasárnap pedig mesemondó előadáson voltunk. Az egyik ovistárs anyuka pár havonta megszervezi, hogy idelátogasson Magyarországról egy-egy bábcsoport, népzenész, mesemondó. Mi eddig háromszor vettünk részt ilyen eseményen, mindig nagyon színvonalas dolgokat láttunk, és persze mindig irtó jó hangulat van, amikor összegyűlik a sok ismerős család. 

Most Écsi Gyöngyi, aki felvidéki népmeséket és énekeket gyűjt, járt itt, Angyalbárányok című interaktív bábos mesejátékával. A gyerekek a színpad előtti szivacsokon kucorogtak, mi mögöttük. A műsor előtt és után önfeledt játszóterezés volt az iskola udvarán (ezek az előadások Barnusék sulijának átrendezett menzáján szoktak lenni). Mondanom sem kell, hogy az előadás során a három gyerekem közül Andriska volt az, aki nagy bátran jelentkezett szereplőnek, ő volt Janó, a legnagyobb fiú:) Ez volt az első jelentkezési lehetőség a játék során, és rajta is látszott, hogy igazából nem tudja, mire is jelentkezik. A színpadon így már kissé megszeppent, de azért ügyesen mondta, amit kellett. Erről is lesznek majd képek, de azokat egy másik anyukától várom:)

További esemény volt a héten Barnus vendégeskedése Illés nevű osztálytársánál. Ez a haverság örömteli fejlemény. Még régebben panaszkodtam itt is, hogy hétvégi társaságunkban a gyerekek az ikrek korosztálya, ezért Barnus vagy az apukákat foglalkoztatja, vagy a kisebbeket szekálja egy idő után. Van osztálytársa, aki hét közben nagy haverja, de vele hétvégén nemigen jön össze találkozó, Illéssel pedig igazából kicsit konfliktusosan indult a kapcsolata, de aztán ősszel, amikor I. meghívta Barnust a születésnapjára, helyre állt a rend. Nagyon helyes a család is. Illésnek egy bátyja van és két húga, és Barnus teljesen besimul közéjük. A múltkor együtt mentünk érte, hát öröm volt nézni, ahogyan a három fiú játszott. Most hétvégén a két fiú jön hozzánk.

Amúgy közeleg a nyári szünet, és olvasom, hogy otthon meg már vakáció van a suliban. Olyan, mintha több hónapnyi időeltolódásban élnénk, mert nem elég, hogy itt még van hátra három hét, az idő is olyan, mintha épp a tavaszi szünetet várnánk... Barnusék írogatják a felmérőket, a piciknél pedig már nincs könyvtár, mert az iskola nyári átköltözésére tekintettel már elkezdték a dobozolást. 

Végezetül négy remekmű: a felragasztott kagylós képeket az oviban csinálták a Normandiából ajándékba hozott kagylókból. Aztán Anna vicces (na jó, kicsit ijesztő) női feje, amit maga vagdalt össze, és azzal hozott oda nekem diadalittasan, hogy ez egy néni, nyuszis hajpánttal:) Az utolsó mű pedig a foci eb nyitányának napján készült geomagból.

Normandia jó volt:)

Szerencsére általam ismert olvasóim mind barátaim a facebookon is, így most a képek kicsinyítése helyett a szövegre koncentrálok, a képeket meg majd onnan nézzétek hozzá:)

Szóval ez egy nagyon jól sikerült kis nyaralás volt, persze épp elég szokásos nyűgösködéssel, de azért mégis.

Normandia ötlete úgy jött, hogy amikor kiderült ez a munka tavaly nyáron, lelki szemeim előtt rögtön megjelent az a kép, amint ősszel, naplementénél sátorozunk a francia tengerparton, ami irtó közel lesz onnan, ahol élünk majd. Az ősz napos volt, de annyira nem tudtunk betelni Luxemburggal, hogy eszünk ágában sem volt elmenni innen, tavaszra pedig kiderült, hogy Normandia 1. nincs annyira közel, 2. olyan szeles (és általában esős és hideg is ilyenkor), hogy a sátorozást is el kell vetni. Ekkor jött szembe kissé szocreál stílusú munkahelyem barnás padlószőnyegekkel borított (és a fentről befolyó esővizet felfogó pléh szemetesvödrökkel szegélyezett) folyosóján szintén háromgyerekes és sokáig Párizsban élt főnököm, aki elsőként nem nézett hülyének úti célunk miatt, hanem azonnal ellátott ötletekkel és egy házinéni elérhetőségével. A házinéniről természetesen azonnal kiderült, hogy ikrei vannak (azóta az is, hogy azok az ikrek is 5 évesek, van egy 8 éves nagyfia, és ő még bevállalta melléjük a negyediket is, hm), majd az is, hogy az ajánlott szuperház már foglalt a pünkösdi szünet idején, viszont van neki egy másik is, ami ugyan nem a legszebb tengerpart (Omaha beach) mellett helyezkedik el, hanem onnan 15 kilométerre, viszont szintén a parton, egy kis halászvároska kikötőjétől 100 méterre. Főnököm láttamozta a házat, aztán a szabadságomat, így végre biztos volt, hogy megyünk.

Az indulás előtt egy héttel kiderült, hogy két, Brüsszelből ismerős család épp megjárta Normandiát, hideg volt, eső és szél. De én valahogy tudtam, hogy nekünk szép időnk lesz. És szép is volt, csodás előnyár, kellemes 20-22 fokkal (12 fokos tengerrel - Barnus persze belement:), elképesztően hosszú estékkel (naplemente 10 és fél 11 között!), csodálatos fényekkel.

Az utazás kicsit jobb volt, mint általában lenni szokott, amit annak köszönhettünk, hogy hirtelen elhatározásból elvittük a netbookot, rátöltve egy csomó mesét. A gyerekek ezeket nézték teljes egyetértésben addig, amíg le nem merült az akku (az út feléig - vennünk kell a szivargyújtóba való csatlakozót). Sajnos Párizs bedugult körgyűrűje csak ezután jött, és onnantól már kicsit szenvedősebb volt a dolog, de azért egyszer csak odaértünk. Az első kellemes meglepetés a ház volt, ami sokkal jobb (és elképesztően felszerelt) volt, mint az internetes hirdetésben. Volt klassz saját kertünk, grillezővel, kőasztallal. Volt újra szép nagy házunk, nagy konyhával, mosógéppel, mindennel. Olyan kényelmesen éltünk és fértünk el, mint otthon-otthon. A városka is nagyon szép volt, egyáltalán nem turistás, viszont hosszú tengerparti úttal, amin onnantól mindennap bicikliztünk (ez is nagyon jó ötletnek bizonyult, hogy elvittük az 5 biciklit is), nagy és érdekes kikötővel, ahol állandóan ment a zsilipelés az apály-dagály miatt, reggel pedig hajóval hozták be a friss halat a tengerről, amit a három méterrel a kikötő mellett található piacon azonnal árultak is. Egyik este azt sütöttük meg otthon, amit reggel a piacon vettem (a francia kettes szintemmel egészen jól bonyolítottam ezeket az egyszerűbb ügyleteket).

És mivel nyaralás volt és hosszú esték, a gyerekek sem kerültek fél 11-nél korábban ágyba, reggel Barnus kivételével nem nagyon ébredtek 8, fél 9-nél korábban, Anna kétszer is negyed 10-kor, akkor is mérgesen, hogy felébresztették (továbbra is ő a család mormotája, minden reggel kócosan, pirospozsgásan és főleg nagyon nehezen kel, többször is visszaalszik a takarót a fejére húzva, mire végre fel tudom ébreszteni).

Barnussal minden reggeli közös szeánszunk volt a kettesben pékségbe biciklizés (első reggel a beígért ruhában:). Egyik reggel az apály miatt visszahúzódó tenger által keményre mosott homokos parton tekertünk ellenfényben, hihetetlenül szép és nyugodt volt minden. Napközben váltogattuk a tengerpartozást a kirándulással. Nem messze tőlünk volt a már fent is említett Omaha beach, csodás homokos tengerparttal, 300 méterenként egy családdal. Ezért vagyok az előszezon nagy rajongója. A gyerekek nem tudtak betelni a sok hellyel, homokkal és vízzel, rohangáltak, sárkányoztunk, labdáztunk, állandóan rohantak be a jeges vízbe. Megnéztük a partszakasz több partraszállási emlékművét és múzeumát is, ezek nagyon érdekesek, meg helyenként nagyon félelmetesek, mert valóságosak voltak. Emberek napoztak a vízben hagyott mólódarabokon, és tényleg minden út menti büfé mellé tettek minimum egy kisebb ágyúszerűséget. A fiúkat irtóra érdekelte az egész, Barnusnak már a nagypapa is elég sokat mesélt erről, és persze Andriska is figyelt, bár őt inkább a sok lövő és egyéb harci alkalmatosság izgatta. Annát inkább félelemmel töltötte el az egész (egyébként engem is), így háromnapi múltidézés után berekesztettük a kirándulásnak ezt a részét.

Egy nap átkirándultunk a félsziget északnyugati felére, ahol tulajdonképpen már az óceán partján álltunk. A gyerekek azon mókáztak, hogy közöttünk és Botondék között már "csak" víz van. Az óceán partján érdekes volt, hogy míg a sziget belsejében szép, napos idő volt, a parthoz közeledve párás, poros, ködös lett minden, mintha valamilyen magaslaton lennénk. Hat helyen mentünk le a tengerhez, hátha valahol végre meglátjuk az eget és a napot, de állandóan a parti felhőbe ütköztünk.

Újabb nap volt a csodálatos Mont-St-Michel sziget (dagálykor sziget, apálykor a szárazföldhöz kapcsolódik - legalábbis régen így volt, most az elmocsarasodás miatt leginkább mindig szárazföld). Ettől kicsit tartottam, mert elég sokat kell hegynek felfelé menni, de nagyon vagányan bírta a sétát mindhárom gyerek.

Végül kifutottunk az időből, és mi igazából szívesen elsunnyogtuk volna a Cherbourgba beígért kirándulást (az útikönyvben korábban elolvastuk, hogy hatalmas tengeri múzeum van, és egy kiállított atomtengeralattjáró), de Andriska fájdalmas képpel előadott "de hát megígértétek" félmondata végül a helyes útra térített minket. Másnap aztán nem győztünk hálálkodni Andrisnak, miután hatórányi (!) bentlét után végül elhagytuk a múzeumot. A hatalmas és interaktív, búvárkodásról szóló kiállítással kezdtük, amihez egy 3 emeletnyi óriási akvárium kapcsolódott. Aztán jött az atomtengeralattjáró, ami nekem megint elég félelmetes volt (16 atomtöltet hordozott, de elmondták vagy ezerszer, hogy ezeket sosem kellett kilőni, csak az elrettentést szolgálták, hát köszi), de nagyon-nagyon érdekes. Egy-egy expedíció során akár három hetet is eltöltöttek a víz alatt, bezárva ebbe az óriásbálnára emlékeztető szerkezetbe, ahol annyi drót volt, amennyit én még életemben nem láttam, ugyanakkor csili-vili konyha, társalgó fotelekkel, kantin, fitneszterem (közepén egy sebészeti ággyal, hátha vakbelet kell műteni...). A gyerekek beülhettek a botkormány mögé is.

Végül megnéztük a múzeum legfrissebben átadott részét, aminek témája a Titanic 100 évvel ezelőtti útja volt, mert mint kiderült, a hajó Southamptont követően Cherbourgban is megállt, hogy felvegyen további 250 utast. A kiállítás elején abban a csodálatosan helyreállított art deco csarnokban sétáltunk végig, ahol annak idején az utasok poggyászát ellenőrizték. Ez a kiállítás is interaktív volt, ki lehetett próbálni a morzézést, képernyő mutatta, hogy valóban azt a szöveget kopogtattuk-e le, mint amit szerettünk volna, be lehetett kukucskálni a három osztály kabinjainak másába, végig lehetett lapozni az étterem étlapját, és még sok egyéb jó megoldás volt, ami miatt a gyerekeket csak igen nehezen tudtuk elvonszolni. Kifelé persze jött még minden múzeum legjobb része, a shop:)

Aznap délután hazafelé még megálltunk egy addig még felfedezetlen tengerparton, kagylókat szedni, este pedig az egész hét legeslegszebb naplementéjével búcsúzott tőlünk Grandcamp-Maisy.

Hazafelé jó dolgunk volt, Párizsban ebédeltünk Eszter barátnőmnél és családjánál, majd ismét átszenvedtük magunkat a körgyűrűn, és további potom 3,5 órát követően megérkeztünk a luxembourgi nyárba, ami másnap reggel azonmód késő ősszé változott. Ma reggel 8,5 fokban indultunk az iskolába...

Az utazás kapcsán el ne felejtem megemlíteni, hogy elkezdődött az autóban szóláncozás (oh mennyit játszottunk ilyet anno mi is), amit Barnus tökéletesen játszik, csak sajnos főleg Anna szeretne szóláncozni (néha Andriska is), akinek azért még nem megy annyira a dolog. Ennél még eggyel viccesebb a barchobázás, amit Andris nemes egyszerűséggel gondolának hív (mert hogy "gondoltam"). Barnus ebben is nagyon ügyes, bár tízből kilencszer valami vitorlázással kapcsolatos dologra gondol, de az ikrek sem rosszak, igaz, Andris kérdései szigorúan ebben a sorrendben hangzanak el: tárgy? vasból van?:)) Anna legtöbbször szentendrei szomszédaink kutyájának pórázára, szájkosarára és etetőtáljára gondolt, elképesztő koncentráció mellett.

Az elmúlt két napban sikeresen visszaszoktunk, bár szerencsére közel a következő szünet: öt hét és vége első itteni tanévünknek:)