Én és a kisöcsém

Délutáni párbeszéd egy dvd-tok felett:

Andris: nézd, itt a Vitéz Zászló!

Barnus: Vitéz László, nem Vitéz Zászló. És ez amúgy is a János vitéz!

Na ilyen az, amikor kávézni próbálok:)

Andris a kávémra féltékeny, Anna meg Andrisra

Német

Kérdezem ki a német szavakat (Barnabás enyhén szólva is kissé kényelmesen állt neki az idei évkezdetnek), no semmi drámai, kb. hat-hét szó. 

Barnuskám, der Fuß, mi az?

B: (csend)

Én: segítek, testrész.

B: ja, zokni!

Az egyik legjobb pillanat

Az egyik legjobb pillanat minden nap az, amikor reggel kitolulnak a gyerekek a lakásból, és én az ablakból integetek nekik. Szaladnak nevetve a kocsihoz, közben integetnek nekem, meg dobják a puszikat, aztán Andriska még visszaszalad, hogy dobjam ki neki az elfelejtett kalapját, meg a kismajmát:)

Ez most egy nagyon jó életkor, elképesztően élvezem a gyerekeket. Már elég nagyok ahhoz, hogy sokkal könnyebb legyen egy csomó minden. Nagyon jókat lehet már beszélgetni mindhárommal, van már mindenkinek érdeklődési köre, nagyon jól eljátszanak másokkal, de ha épp olyanjuk van, egymással is. Viszont még mindig bújnak, ragaszkodnak, kisgyerek módjára szeretnek...

Kedden elkezdődött Barnus vívása. A tavalyihoz képest az eggyel nagyobb gyerekek csoportjába jár, így 5-kor leteszi Ozsi, aztán hazajön a két kicsivel, munka után pedig én megyek Barnusért fél 7-re. Most már rendes szerelésben vív, sőt ma arra léptem be a vívóterembe, hogy éppen köti ki magát a vezetékből. Mozdulatok, amelyek már kislányként belém ivódtak a papám kapcsán. Aztán vívhatott még egyet a kedvemért. Rendes találatjelző, kigyulladó piros fény, amikor találatot adott. Őrület:)

Barnussal most amúgy is jó dolgok történnek: az idei tanévtől napközisek lettek a gyerekek. A piciknek így tulajdonképpen visszaállt a magyarországi rend, hiszen szinte a teljes ovis csoportjukkal vannak együtt délután is. Barnus napközije, és főleg a napközis Éva viszont egyenesen főnyereménynek tűnik! Én sajnos még mindig nem jutottam ki, hogy megnézzem, de Ozsi szerint is elképesztően kedves, jófej (és Péterfi Borira hasonlít állítólag:), Barnus pedig szárnyal. Ismét egy felnőtt, aki jól rímel Barnusra, vagy Barnus rá. Imád a közelében lenni, minden leckéjét gyönyörűen megcsinálja, Éva, mivel magyar anyanyelvű, olvas is velük, de ami a fő, hogy rengeteget kézműveskednek.

Barnus 8 éves és 6 hetes

És ezt a napot is megünnepeltük:) Na jó, persze nem, de még júniusban megbeszéltük Barnussal, hogy vagy a szünet előtt vagy azután itt is megünnepelheti a születésnapját. Végül ma rendeztük a pótbulit, egyben a születésnap negyedik megünneplését. Szokatlanul kis körben, mert Barnusnak ezúttal egészen konkrét elképzelései voltak arról, kiket szeretne megívni: a tavalyi osztályából a fiúkat. (Az elején volt egy-két próbálkozása, hogy esetleg a kicsik se legyenek itt, de erről azért sikerült lebeszélnünk.) Így aztán ezúttal kipróbáltuk, milyen is egy igazán szűkkörű szülinap. Nyugis:) Először mindannyian kimentünk a játszótérre, a fiúk fociztak, kihívta (és jól megverte) őket a szintén ott focizó másik csapat, utána hazamentünk, pizzát sütöttünk, tortáztunk, társasoztunk, aztán sajnos már jöttek is a fiúkért.

Iskolabusz - vége

Na ezt a történetet rövidre zárom: végül egészen jól beindult a szolgáltatás, de mégis úgy döntöttünk, inkább maradunk az autónál. Pedig eleinte úgy tűnt, ez lesz a jó megoldás, de aztán kiderült, hogy így még korábban kell kelni, hiszen el kell érnünk a buszt innen két megállónyira. Mivel a gyerekek egyedül mennek, nem látjuk soha az óvónőt, nem tudjuk megkérdezni, hogy minden rendben van-e, nem tudjuk a gyerekeket beírni semmilyen listára. Ha nem tudnak egymás mellett ülni, akkor 35 percet buszoznak csendben egy számukra idegen gyerek mellett, akivel jó eséllyel nem tudnak beszélgetni. Visszafelé nem tudjuk használni a buszt, tehát kifizetjük a teljes árat (ami drágább, mint a benzinköltség), de csak a fele szolgáltatást tudjuk igénybe venni. A gyerekek közül igazán csak Anna szerette. Szóval kocsizás. Ez Ozsinak macera, de neki a félállása mellé belefér ennyi (legalábbis ezt mondta:). Reggel amúgy is úgy kell mindenkit kikönyörögni az ágyból (velem az élen), így pedig útnak tudom őket indítani, és ráérek utána összekészülődni. Hát így.

Iskolabusz

Tegnap persze azonnal írtam egy levelet, és láss csodát, bár nem válaszoltak, Zora néni ma azt mesélte, hogy tegnap végül összehívtak valami értekezletet (nem biztos, hogy csak az én panaszom miatt), amin a gyerekek kíséretével megbízott nő azt mondta, hogy Barnus mondta neki, hogy majd elkíséri a gyerekeket. Ez már csak azért sem lehetett így, mert Barnus ezt maximum magyarul tudná elmondani, franciául pedig biztosan nem. No de, minden jó, ha a vége jó, ma Ozsi (aki végül inkább elvitte a gyerekeket autóval) azt mondta, látta a bekísért gyerekeket. Holnap tehát újra megpróbáljuk.

Az iskolából/oviból amúgy O. elmondása szerint nem túl könnyű elhozni őket, elképesztő mértékű bandázás megy, Andris két másik kisfiúval két napja "vulkánt ás", elmondhatatlanul koszosan jön haza, de még mindig nem tartanak a lávánál:) Anna a többi mancikával van, mondanom sem kell, mindennap ruhában megy, hol vannak már a tavalyi csak farmeros idők...:) Barnus pedig csodálatos kis virágot eszkábált nekem ma délután, ő meg attól lelkes, mert a napiban (a napközi luxembourgi magyar neve:) fiókszámára állnak a kreatív eszközök, melyekből kérdés nélkül vehetnek és alkothatnak.

Rendőr fordítva

Andris egyik legaranyosabb megnyilvánulását még mindig nem örökítettem meg:

Luxiból hazafelé (még júliusban) szóláncozunk.

Én: Andris, te jössz cé-vel.

Andris: rendőr fordítva.

Én: ???

Andris: polic.

 

És mi volt ma az ebéd?

Andris: nagyon fúj leves

Anna: nyersleves

Azóta azon gondolkozom, hogy ez mi lehetett? (számomra egyetlen nagyon fúj leves létezik, mégpedig a tojásleves, de ebbe a képbe még mindig nem tudom beilleszteni a nyerslevest, meg szerintem itt nem is ismerik a tojáslevest, bár ki tudja).

A nap nem telt el izgalmak nélkül, ugyanis a ma kipróbált iskolabusz szolgáltatás egyelőre nem teljesítette be a hozzá fűzött reményeket: nem nagyon tartották számon, hogy ki ül fel a buszra, így aztán, ahogyan ez várható volt, a leszállás után senki sem tudta, hogy kik azok a gyerekek, akiket be kell kísérni valamelyik osztályba, és főleg őket is hová.

Itt érkezett el kis hősöm, Barnabás ideje, aki különösebb pánik nélkül fogta a két testvérét, és bekísérte őket az óvodába, átadta őket az óvónőnek, majd mint aki jól végezte dolgát, átsétált szépen az iskolába.

Irtó büszke vagyok rá. Mondanom sem kell, hogy a kicsik holnap is iskolabusszal akarnak menni, naná, egy csomó nagyobb gyerekkel utazhattak, Barnus pedig persze nem, mert arra számít, hogy akkor mostantól mindennap neki kell bevinni a kicsiket. Amit persze mi sem akarunk. Úgyhogy reggelig eldöntjük, mi legyen.

Az ovi, iskola, napközi iránti lelkesedés továbbra is az egekben, egymás szavába vágva meséltek egész este arról, hogy ki, kivel, mit játszott, és ki, mit tudott elmondani franciául (főleg Anna vesz intenzív nyelvleckéket Lilitől:) Reméljük, kitart a vidámság az őszi szünetig.

Elkezdődött

...és egyelőre minden jobb, mint vártuk. Elsősorban a közlekedés, meg az új tanítónő. A gyerekek viháncolva örültek a többieknek, nagyon jó hangulat volt. Bárkivel beszéltem napközben, mindenki azt mondta, hogy kicsit megkönnyebbült.

Vége a nyárnak

Holnap ismét kezdetét veszi az óvoda és az iskola. Olyan jó kis fejgörcsöm van, hogy csak na. Sok minden változik majd, először is az iskola kiköltözik három buszmegállónyi távolságból a város túlfelére. A sok okos hatásvizsgálat sem derítette ki, innentől mennyit autózunk/iskolabuszoznak a gyerekek, de vélhetően napi legalább plusz másfél órát. Az iskola ultramodern és csodaszép, de én továbbra is a jó kis színes konténersulit választanám, ha cserébe itt maradna az iskola a közelben. További változás, hogy ismét cserélődik Barnus tanítónénije, ami megint egy furcsa, magyaros sztori, ugyanis a minisztérium pályázatán hogy, hogy nem, nem a tavalyi, ideiglenesen kinevezett, remekül bevált, az igazgató ajánló- és a szülők támogató levelét szintén benyújtó szuper tanítónénink nyert, hanem egy most frissen kiköltöző másik tanítónő. Borzasztóan el voltunk keseredve, igazi fejünk felett hozott, értelmetlen döntésnek tűnik. Mást nem tehetünk, mint hogy drukkolunk, ő is jó legyen. Bárcsak pár hét múlva megírhatnám, hogy ez a tanítónéni is van olyan jó, mint az első kettő, hogy harmadszor is szerencsénk volt. A harmadik változás, hogy mivel Ozsi mától távmunkázik Budapestre, részmunkaidőben, a gyerekeket végre felvették a napközibe. Ennek mindenki örül, a gyerekek amiatt, mert délután továbbjátszhatnak a barátokkal, én amiatt, mert talán így ragad rájuk némi francia. A többi magyar gyerekkel kerülnek egy csoportba, de az óvónéni állítólag csak franciául hajlandó velük beszélni, és mindenkitől el is várja, hogy franciául beszéljen annyira, amennyire már tud. Hát meglátjuk. Reggelente, a holnapot leszámítva iskolabusszal járnak majd, délután Ozsi megy majd értük (mert igazán ésszerűtlen módon a garderie-ből nincs személyzet, aki kikísérné a gyerekeket a koradélutáni buszhoz... És nem ez az egyetlen kiakasztó dolog).

Szóval most itt ülök, előttem zsákokban a benti takaró, váltócipő, ivópohár, fogmosó pohár, a vízhatlan gatyák és társaik. Barnus a másodikat kezdi, a kicsik a nagycsoportot. Abba bele sem tudok gondolni, hogy jövőre mindenki iskolás lesz:) 

És akkor most felteszek pár nyári képet, mert arról ma tettem le végleg, hogy írjak is a nyárról, ami egyébként kellőképpen rohangálós volt, már megint, de szerencsére azért jó volt, végig szép időnk volt, a gyerekek rengeteget voltak a Balatonon mind a négy nagyszülőjükkel és velünk is. Voltunk Kapolcson, Szentendrén, Zebegényben, és szinte mindenkivel találkoztunk, akivel nagyon szerettünk volna. Kár, hogy ennyire hamar vége lett.

----

Sóstói kukoricaevés az összes szomszédlánnyal. Egyikükkel Anna nagyon összebarátkozott (bár nekem félúton gyanús lett, hogy a kislány igazából "Barnus húgával" haverkodik, és nem Annával, de vélhetőleg nem ez volt az utolsó ilyen alkalom:)

A mamótól kapott szuper krokodil-kajak, a nyár egyik fénypontja

Csodaszép Balaton

Szerintem ilyen "a sóstói teraszon ünnepeljük Barnus születésnapját" kép minden évben készült:)

Naplemente

2012. augusztus 2. - Barnus 8 éves!

A kreatív nagymama díjat Katinagyi érdemli, aki mindhárom gyereknek alkotott egy-egy szép és személyre szabott ágytakarót: Anna rózsaszín, hercegnőset kapott, Andriska kalózosat, Barnus pedig az itt látható remekművet, amire mama az egész Balatont ráfestette a megfelelő helyekkel, történésekkel és személyekkel!

A "Barnuska seprűnyéllel támadja a születésnapi tortát" c. kép

Bárcsak még sokáig tartana a lelkesedése

A kép, amin tényleg eléggé hasonlítunk

Ez meg már az idei zsúr, végre napsütéses meleg időben, hatalmas közös lubickolással

Sokgyerek

Négy nagyfiú

Sóstói fenyők

Boldival és Csengével, akik ebben a pillanatban épp a Tómellék utcában alusszák édes álmukat:) Ők is ikrek, itteni ovistársak, akik 9 luxembourgi év után idén nyáron költöztek haza. Egyelőre nálunk laknak, aztán később egy utcával arrébb fognak, Andris legnagyobb örömére.

A nyár utolsó fejezete augusztus 12-őt követően vette kezdetét. Nekem már vissza kellett jönnöm dolgozni, a gyerekek pedig több napig a mamáékkal túráztak a Balatonon

Szigliget

Balaton-felvidék

Készül a spagettis virsli...:)

Úgy látszik, Barnus néha megengedte Andrisnak, hogy a kormány közelébe kerüljön

Sőt Annának is

A minden évi kikötői nap Almádiban. A háziversenyre Barnus kettesben ment ki az unokaöcsémmel

Rajzverseny. Anna szokás szerint aláír Andris helyett is

Barnus rajza

Barnus a legfiatalabb résztvevőnek járó kupával, nyakában bronzéremmel, oldalán Balázzsal

A többek között úszásban és kosárlabdában jeleskedő papika