Megvagyunk, jól vagyunk, de szokás szerint nagyon sűrű az életünk, sok minden nem fér bele, többek között az írás sem. A múlt hét egyik nagy eseménye az autócsere volt. Szegény kis Opeltől 8 év után lassan-lassan búcsút veszünk. Barnus elsírta magát, de ha jobban belegondolok, én is eléggé kötődöm ehhez az autóhoz. A legjobbat Ozsi mondta (innen is látszik, hogy vannak érző lelkű férfiak:), hogy az összes gyerekünket ezzel a kocsival hoztuk haza a kórházból...:) Na de még itt van velünk, egy hétig élvezzük a két autós élet összes luxusát és vesződségét. Az új autónk egy Ford, az eddig méretekhez képest hatalmas, és főleg a gyerekeknek irtó kényelmes. Innentől akár plusz két gyereket is el tudunk hozni az oviból:)
De elsősorban nem erről akartam írni, hanem a vasárnapi futásról: még nyáron említette valaki, hogy lesz ez a futóverseny, és aztán a honlapon láttam, hogy lesz 900 méteres, barátságos gyerektáv, meg 4,5 km-es barátságos anyukatáv is, így aztán beneveztem az egész családot. Mint kiderült, sokan jöttek az oviból is. A verseny előtti héten eldöntöttük, hogy fusson csak Ozsi, én meg majd gardírozom a gyerekeket, mégis életük első futóversenye, de aztán O-nak lábfájása lett, és valakinek mégiscsak futnia kellett, ha már neveztünk..., így végül mégis én futottam:) (Azért a hosszúnak nem mondható táv is rendesen próbára tett, de erőt adott, hogy tudtam, a gyerekek várnak a célban. Utólag azért nagyon klassz érzés volt, és a gyerekek is elmondták egy párszor, hogy milyen büszkék rám:)
(Itt hallottam meg, hogy kiabálnak a kordonon túlról, hogy hajrá Mama, hajrá Mama!)
Hát még én rájuk! A gyerekek versenye az enyém után nem sokkal rajtolt, elképesztően sok résztvevővel. Már attól is féltem, hogy mi lesz, ha nélkülünk kell elvegyülniük a tömegben, de sem ezzel, sem mással nem volt probléma. Elindultak, és a következő percben, a forduló után látom, ahogyan hármójuk közül Anna lohol legelöl, mosolyogva, kipirulva, hihetetlen lelkesen. Mögötte Barnus egy haverjával, utánuk valamivel Andriska. És jóval utánuk az összes többi ismerős gyerek. A célba aztán Barnus ért be előbb, de mint este kiderült, összesen hat századot adott Annának. Ekkor már elég gyanús volt, hogy Anna igencsak sietősen futhatott. Ma derült ki, és igen, most dicsekedni fogok:) Szóval kb. 55 2007-es születésű gyerek indult, ezek közül Annát két fiú verte csak meg, az egyikük csak másfél tizeddel. Anna volt a leggyorsabb kislány:) Hát irtó büszke vagyok rá! Persze a fiúkra is, mert Barnus nem éppen kitartó futó, de itthon elmondta, hogy a felénél egy icipicit leállt, aztán arra gondolt, hogy nem szabad feladni, és futott tovább. Andriska pedig szintén vigyorogva futott a testvérei után, és ő is nagyon szépen helyt állt! Az összes gyerek kapott érmet, meg egy halom kis ajándékot. A szülők a sípért voltak a leghálásabbak, főleg azon a ponton, amikor a verseny után összeverődött ismerős családok valamennyi sarja egyszerre fújta a saját sípját. A nagy lelkesedésre való tekintettel már tervezzük a következő futóversenyt.
Barnus és Illés a célba érkezés után
Anna:)
Részt vevő ovis és iskolatárak
Mondanom sem kell, hogy négyünk közül, akik futottunk, csupán én fáradtam el, a gyerekek még bőven nem, így délutánra még beiktattuk az Echternach melletti kis tó biciklis/gyalogos megkerülését a hétvégére időlegesen szalmává vált Tibor, Lili, Pepi hármassal. Ez a kis tó az egyik kedvenc helyem Luxiban, több hangulatos tókerülés és játszóterezés emléke is fűződik hozzá.
Anna és Lili a langymeleg luxemburgi őszben napozik (sapkában és símellényben...)
