2013. május 27., hétfő

Gyerekszájak

Gyerekeim továbbra is kiapadhatatlan forrást biztosítanak.

Andris tegnap (kontextus: körömvágás): kérem a körömriszálót.

Andris ma: megvacsorázok, aztán lezuhanyok és megyek aludni.

Barnus nagy elánnal szavalja Zelk Z. versét, annak is záró versszakát:

Elolvadt a világ,
de a közepén
apa mosdik anya főz
az ölében én.

Aztán elröhögi magát.

Másnap reggeli update, Barnus:

hol van a hegyesírási szótár?

2013. május 23., csütörtök

Pünkösd Westende-ben

Eredetileg Szardínia volt betervezve, de aztán arra sem idő, sem pénz nem volt, így még februárban lefoglaltuk a Westende-i kemping három házikóját két baráti családnak és magunknak. Amikor a negyedik család is becsatlakozott, már látszott, hogy ami februárból nézve napos és meleg tavasznak tűnt, az aktuálisan csak a szokásos május közepi benelux időjárás lesz: eső, szél, hideg meg amit akartok. Egy barátnőm meg is kérdezte, nem akarjuk-e inkább lemondani, de ilyesmi eszünkbe sem jutott. Ilyen helyzetekben néha elfog a teljesen indokolatlan optimizmus, miszerint hiába komoly tudomány a meteorológia, tévedések ott is előfordulhatnak, és ennyi lelkes kisgyerekkel és szülővel nem szúrhat ki ennyire az idő. Optimistának lenni érdemes:) Pénteken ugyan szinte végig zuhogó esőben autóztuk le a nem is túl rövid utat, este már esőmentes (8 fokban) grilleztünk, szombaton és vasárnap pedig csodás napos, bár nagyon hideg időnk volt. (A hazaút napja ismét katasztrofális volt, de aznapra már csak egy kikötő megnézését hagytuk, szóval zagsón.) Kicsik és nagyok remekül elvoltak egymással, volt sok tengerparton homokozás, bringázás, fagyizás, sütögetés, na és a kempingben található hatalmas ugrálómatrac alapcsapatát is általában a kilenc gyerek már ugrálni tudó nyolc tagja adta. Sok ilyet még.





















2013. május 21., kedd

Már megint Andris:)

Ozsi holnap hazamegy pár napra (őslénytani vándorgyűlés, ugyebár:), és a gyerekek kérdezgetik, ki mindenkivel fog találkozni. Sorolja a neveket, Ő. Attila említésekor Andriskám kivirul: akkor mondd meg neki, hogy pusziljuk a bányát. (bánya = az iharkúti feltárás, ahol a gyerekek egyszer meglátogatták a mintagyűjtő tábort (amit nyilván nem így hívnak:)).

2013. május 14., kedd

Andris

Már rég indulniuk kellene az iskolába, de Andris még mindig egyszál csíkos alsónadrágban, némi konforttökvakarás kíséretében követ a lakásban, majd felteszi ezt a halasztást nem tűrő kérdést: mama, a hörcsögök hogy beszélgetnek egymással?

---

Valahogyan megint szóba kerül a terhesség (tudom, várandósság:). Mesélem, hogy mekkora egy embrió az első ultrahangon. Andris: újisten, és mekkora akkor a fütyije?

---

Ez nem vicces, az a vicces, ahogyan egy gyerek a felnőttek tanmeséit a fejében átalakítja: Anna ma este épp a tortellinit nem hajlandó megenni. Andris őszinte felháborodással: Anna, Magyarországon van egy utca, ahol a gyerekek csak port esznek és baktériumokat, te pedig nem eszed meg a tésztát????

2013. május 11., szombat

Hajnövesztés


Nő Anna haja, én pedig így még jobban odáig vagyok érte, pedig már eddig is épp eléggé:)






2013. május 10., péntek

Anna táncelőadása:)




Az állandóan jó kedvű magyar különítmény



Pár kép Barnus osztálykirándulásáról


Íme a komplett második osztály:) 
Az alsó képen osztályfőnökükkel, Fruzsinával, amint Gréti születésnapját ünneplik az első este.







2013. május 6., hétfő

Próbálom

Próbálom kitalálni, vajon melyik gyerekem mosogatott el ilyen szépen. Naptejjel.

2013. május 5., vasárnap

Anyák napja

Ma pedig ez volt:


Bringatúra (első családi!) Remich-ből Schengen felé a Mosel partján. Barnus nem is látszik a képen, annyira elől volt, de a két pici is remekül bírta. Andriskám rá jellemző, mesevilágbeli szövege: kicsit megállok virágokat fújni (leszállt a bicajról, lefújta egy-két pitypangról a pihéket, aztán mehettünk tovább...).


Reggel Anna egy ládányi meglepetéssel köszöntött fel: nagy rajz, kis rajzok, köszöntő kártya, egy teljes üvegnyi papírvirág... Barnus papírtulipánt rögtönzött (apjafia:), Andriskám pedig az egész spontán akció alatt horpasztott még. Délelőtt én mentem vele focira, hááát, ez az edzés még Anna táncfoglalkozásánál is komolytalanabb, de Andris boldogan slattyog a többiek után, és nagyon boldog, ha valaki gólt lő a csapatából. Ami még vicces, hogy míg Barnus legszívesebben kézen fogva sétál velem, Andris nem engedte, hogy a pálya közelében megfogjam a kezét, pedig háromszor is kísérletet tettem rá.

2013. május 4., szombat

Vianden

A gyerekek elég jól járnak ezzel a májussal, annyi ilyen-olyan szabadnap van a suliban, hogy gyakorlatilag többet lesznek itthon, mint bent. Ehhez jönnek még mindenféle látogatások, utazások és egyebek. Most épp Viki és Tamás vendégeskednek nálunk, a gyerekek legnagyobb örömére. Épp az idő is jó, márpedig jó időben Luxemburg a világ egyik legszuperebb helye. Ma Viandenben jártunk, megejtettük az év első libegőzését, kastélyozását, teraszon fagyizását. Lehetne ilyen minden nap.