2014. december 1., hétfő

Laci mellett

Laci mellett pitsa ül, olvasom Andris füzetében (a helyes megoldás úgy hangzott volna, hogy Laci mellett Pista ül). Nem, ma már nem fogom tudni abbahagyni a nevetést.

2014. november 14., péntek

Barnus rajza az osztálytermükben

Gondolom ez még a tanév elején, a Mi történt a nyáron? témakörben született.


2014. november 13., csütörtök

Igen, igen, már ezer éve

...és ez is csak egy nagyon rövid lesz arról, hogy mire elég (többek között) tíz év. Amikor fellőtték a tegnap célba juttatott űrszondát hordozó műholdat 2004 márciusában, talán épp elkezdtem már terhesruhákat hordani Barnussal a hasamban. Aki tegnap lelkesen kiabálva hívott* a sulibuszról, hogy mindjárt leszáll a szonda az üstökösre, és nézzem a netet és azonnal hívjam vissza, amint leszállt:) Aztán ebből ez az sms-váltás kerekedett.


Tíz év kellett a szondának, hogy párszázmillió kilométer megtétele után leszálljon az ütökösre, és mialatt úton volt, a ficánkoló magzatból érdeklődő kissrác lett:)

*azért van telefonja, mert heti kétszer önállóan jár vívóedzésre, és szépen felhív, amikor felszáll a buszra és amikor leszáll a buszról. Meg amikor űrszondák leszállását várja.

2014. július 2., szerda

2014. június 14., szombat

Gyerekszájakban gazdag hét

Andris: mama, mama, hétfőn sütiválság lesz az iskolában, kell vinni 2 eurót (sütivásár).

Andris: hupik és törpikék (mondjuk ez csak elszólás volt, de ettől még nagyon tetszik.

Barnustól kérdezem, tudja-e, hogy mondjuk németül a világbajnokságot. Mondja is: WM. Jó, de az minek a rövidítése? Waldmeisterschaften:)

Az ikrek nagyon fenyegető levelét bemásolom majd.

2014. május 21., szerda

Fiúk-lány



Ahol

Andris: És hol fogsz lakni Londonban?
O: Egy diákszállóban.
Andris: Az az, ahol a hajlékonyok is laknak?

----

Du. Auchan.
Andris: Nézd mama, ott jön a szakállas nő (ezek szerint téma a suliban:)
Odanézek, jön egy szakállas, kövér, C-kosárnyi mellméretekkel rendelkező pasas.

2014. május 16., péntek

Amikor valami végre bejön

Annával vannak mostanában kisebb-nagyobb zűrjeim, ezek egyike, hogy reggelente képtelen felkelni. A végén szinte úgy kell kirángatnom az ágyából, ő morcos, én hulla ideges, közben meg már majdnem fél 8, és 8 előtt 10 perccel indulni kéne az iskolabuszhoz, addig meg öltözés, reggeli, fogmosás, fodrászkodás.

Tegnap Andris keltegetése közben akadt a kezembe az egyik legaranyosabb alvóállatuk, egy kis majom. Már nem is tudom, miért, de elkezdtem a majommal (hülye hangon:) énekeltetni a Pál, Kata, Péter, jó reggeltet, aminek már Andrisnál is nagy sikere volt, így aztán bepróbálkoztam Annánál is. Láss csodát, két perc múlva már szívből jövően nevetgélt újabb és újabb ismétléseket követelve, végül kézen fogva a majmot indultunk a reggelihez. Ma is ez volt, hasonló sikerrel. Mostanában ritkán érzem úgy, hogy bármit is meg tudnék tényleg jól oldani, és most ennél az apróságnál ezt érzem:)

Múlt heti többnyire ítéletidőben, de szép díszletek között elkövetett hollandiai "nyaralásunk" képei:













2014. április 27., vasárnap

Lényegretörően

Tegnap későn befutott végre a család, Andriska a vacsora után egyszerűen elnyúlt a kanapén és bealudt. Félálomban öltöztettem át pizsibe, és tettem le újra.

A kipakolás reggelre maradt, az alvóállatoké is. Andris lebegteti felém a kis kék plüss elefántot: elhoztam ezt is, hogy lássa, hogy itt mi.

Jó:)


2014. április 10., csütörtök

2014. március 23., vasárnap

Hétvége

Tegnap mamás nap Barnussal: elmentünk az innen kb. 60 km-re, már Franciaországban található Amneville-be és kipróbáltuk a Snowparkot, vagyis a fedett sípályát. Csak annyit mondok, ritkán fáztam ennyire síelés közben, pedig ez volt azt hiszem a 37. szezonom:) Kárpótolt érte, hogy Barnus elképesztően élvezte az egészet, az amúgy szuper pizzázás után úgy rohant vissza, hogy már kávézni sem volt időm, a végén is csak azért tudtam elrángatni, mert a hazafelé útra beígértem neki némi decathlonozást is:) Állandóan variált, hogy ki menjen elől, versenyeket talált ki, nagyon édes volt.

Ma pedig délelőtt elindultunk kipróbálni Andris új, váltós bringáját. Azt, hogy 5 fok van, sajnos csak akkor észleltük, amikor már a Coque mögött jártunk. Ennek megfelelően hamar haza is jöttünk, lilára fagyva. Délután leckeírás..., vendégeskedés.






(Andris üzenő- és leckefüzete...)

Ancsi

Egy-két hete nagyon nyűgös. Reggelente sokszor hisztizik, hogy nem akar busszal menni, vagy egyáltalán nem akar iskolába menni, itthon is sokat veszekedik, keveset eszik. Egyelőre nem tudom, mi lehet a baj... Ma mindenesetre, egy jó pillanatában odabújt hozzám, hogy "a jó Annát elvitte a boszorkány egy kis tanításra". Hát nem tudom. Attól félek, a suliban van valami baj, vagy valami lányok közötti féltékenység, amit nem mond el/még nem tud elmondani, vagy valami tudásbeli dolog (bár ezzel idáig annyira nem volt gond, hogy furcsálnám), vagy nem tudom. Remélem, a boszorka tanítása nem lesz tartós.

2014. március 19., szerda

Életem első vívós képe amúgy ez:


Papával (fotós: Mama)
Balaton Bajnokság, Siófok, 1974.


Azt hiszem bennünk kettőnkben és Barnusban tényleg a mosolyunk a közös.

2014. március 18., kedd

Soknyelvű Luxemburg

1.
Barnus (a szombati verseny kapcsán): És mondta a Tasilo, hogy valami belga megverte.
Én: Ezt milyen nyelven mondta?
Barnus: Már nem emlékszem. (Azaz akár németül mondta, akár franciául, megértette, juhéé!)

Amúgy már a hétvégi versenyen is hallottuk, hogy tök jól megérti a franciául hozzá intézett mondatokat is, és bár egy-két szóval, de teljesen adekvát válaszokat is ad.

2.
Fogorvosnál Andrissal (igen, megint kezdjük). Az asszisztenssel németül beszélek, a fogorvossal angolul, ők ketten egymással luxemburgiul, a fogorvos Andrissal franciául. Guggolok Andris mellett, fogom a kezecskéjét, és tolmácsolok neki, amiről éppen kell, tiszta sikerélmény:) Amúgy a változatosság kedvéért most Andris egyik hátsó rágó- és már csontfogával van a baj, ha szerencsénk van, kis luk, ha pechünk, gyökérkezelés. Egy gyerekkel, aki nem hajlandó rendesen kinyitni a száját. Nem, nem, nem akarok megint négyszer az eschi kórházba menni...

2014. március 16., vasárnap

Bronzérmes Barnabás

Tegnap volt a Barnus egyesülete által megrendezett tavaszi, valamennyire nemzetközinek számító (a luxemburgiak mellett német, francia, belga és holland gyerekek részvételével zajló) gyerekvívóverseny, a Duel des lionceaux. Ezen a versenyen szokott kiderülni, hogy az itteni vívás igencsak gyerekcipőben jár a szomszédos országokhoz képest, ami persze nem feltétlenül baj, itt inkább a sport és az élmény a lényeg, ennek ellenére a gyerekek nem mindig emésztik meg jól, hogy az itteni sikerek után hirtelen jóval erősebb ellenfelek állnak velük szemben. Tegnap viszont Barnus volt az egyik, sőt ameddig ott voltunk az egyetlen "luxemburgi", aki a várakozásokra rácáfolva remek eredményt ért el. Pedig a verseny elején a papírforma érvényesült, a csoportjából csak harmadikként ment tovább, a direktkieséses szakaszban azonban (azaz: ha vesztesz, pakolsz) elképesztően okos, higgadt vívással egészen a negyeddöntőig menetelt, és ott is csak egy tussal kapott ki. Szerencsére, amikor megtudta, hogy két harmadik helyezettet hirdetnek, és ezzel a helyezéssel oklevél és érem is jár, már nagyon boldog volt:) Borzasztóan örültünk az örömének, nagyon ráfért egy efféle sikerélmény. Emellett én magam is meglepődtem, hogy lelkileg mennyit érett egy év alatt, milyen okosan vívott a legkiélezettebb pillanatban (miközben mi öregedtünk két évet:). Csak így tovább, Barnuska!


2014. március 12., szerda

Március idusára készülünk

Andris: az (ünnepély) úgy lesz, hogy az osztályból csinálunk egy kocsmát.

(A sokat ígérő kezdet folytatását meglátjuk egy hét múlva, magának a brüsszeli magyar nagykövetnek a társaságában...)

2014. március 11., kedd

Csak

Nem tudom, honnan, kitől vette át, de annyira aranyos, ahogyan használja, hogy az elképesztő:)

Andris vasárnap, a walferdange-i télbúcsúztató keresztégetésen.

- Csak egy kérdés: van itt tűzoltóautó?

Tegnap:

- Csak szólok: nagyon éhes vagyok.

Mindehhez persze látni kéne a drága kis arcát is.

2014. március 6., csütörtök

És ez csak a ma reggel

- Andriska, kezd el légyszi enni a croissant-odat.
- Jó, de nem tudom, hogy melyik végéről kezdjem.

Reggeli közben, mert úgyis annyi időnk van..., találós kérdésekkel szórakoztatjuk egymást.
- Milyen fából van a legtöbb az erdőben?
- ?
- g-vel kezdődik.
- Gesztenye!
- gö-vel kezdődik.
- Gösztenye!
(Amúgy a megoldás: görbe)

Végezetül: Anna már tud két nagyon fontos női mondatot (bár ezeket szerintem pont nem tanulhatta tőlem (helyette mást igen)). Mégpedig:
- Jó, csak kérdeztem.
- Jó, csak úgy mondtam.
(Barnust húzta valamivel, hogy hiába fiatalabb, ő már meg tudja csinálni. Mire Ozsi mondta neki, hogy ne idegesítse ezzel Barnust. Erre jött a varázsmondat: jó, csak úgy mondtam.)

2014. március 4., kedd

Hedonizmus

Én: na és milyen volt a zsúr?
Andris: nagyon jó. Meleg vizes kismedencében ittuk a gyerekpezsgőt.

2014. március 3., hétfő

Betűk

Anna múlt héten, vásárlásból hazafelé a buszon:
- Mama! - kezdi nagyon jelentőségteljesen - te szereted a cé betűt?

Andris az imént:
- Tanultuk az sz betűt! Életünk első betűje, ami kettő!

2014. február 24., hétfő

Olvasnak, dumálnak, otthon voltunk

Andriska útközben: TESÓC!!! (Tesco), mi az a FÖTC? (FTC)
Andriska otthon: ha megsimogatom az orromat azzal az ujjamal, amelyik elment vadászni, akkor nem fáj.
Anna itthon: mossuk meg azt az egy csintet..., ööö kincset..., TINCSET!
Anna ma reggel: beakadt az a hajszáj (hajszál).

Barnustól nem tudok mit idézni, mert négy napnyi nagypapás síelés után olyan választékosan beszél, mint egy akadémikus. A viselkedését inkább hagyjuk:)
A scrabble alternatív felhasználása Anna által

2014. február 8., szombat

Annával sakkozni

Ilyen: jaj, de cuki ez a kis paraszt, biztos a királynő pocakjából jött ki. Múlt héten pedig: mindjárt ad neki egy sakk-makkot.

2014. február 7., péntek

2014. február 6., csütörtök

Olvasás

Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a gyerekek elkezdenek járni. Elképesztően jó nézni, ahogy az eleinte nehézkesen kiolvasott betűkből és szótagokból hirtelen értelmes szavak válnak számukra, és onnantól kezdve MINDENT olvasnak, címkét, feliratot, újságfőcímet, arcukon minden alkalommal a felfedezés örömével. Barnusnál ugyanez megy most németből, ami legalább akkora boldogság:)

2014. február 4., kedd

O

Leckét írunk, Andris kicsit furán kanyarítja az o-t.
- Andriska, az o betűt biztos, hogy így tanultátok leírni?
- Nem tudom, pont vécén voltam.

2014. február 2., vasárnap

Megint Andris napja van (főleg)

Reggel az alábbi párbeszéddel indítunk (miután Anna már megkért, hogy süssek sepernyőben palacsintát):

Andris: Ugye van bennünk egy csomó ember?
én: ???
Andris: Élőlények.
én: ???
Andris: Hát bicalusok!

Délutáni tanulás során:
Andris: A múmiák azok élő csontvázak?
elmagyarázom szépen, amit tudok a múmiákról, türelmesen hallgat,
aztán reménykedve: de ugye skorpiók azért tényleg vannak?

2014. január 29., szerda

Nem igaz, hogy a gyerekek nem mesélnek

Tegnap este például megtudtam, hogy Barnus: képzeld, mama, van egy gyerek a suliban, aki el tudja böfögni az abc-t, illetve Andris: láttam két gimnazistásat, akik csókolóztak a két szájukkal.

2014. január 24., péntek

hét éve

...ebben a percben már mindketten magzatmázasan nyekeregtek bele a nagyvilágba. Isten éltessen titeket, Anna és Andris:)






2014. január 22., szerda

A kislány, aki mindennap ellenőrizteti, hogy göndörödik-e már a haja



Így aztán fénykép is készült erről a semmiből hirtelen felbukkant, igazán nagyon göndör tincsről:)

2014. január 20., hétfő

2014. január 13., hétfő

2014. január 8., szerda

Születés

Anna még karácsony előtt, a helyi karácsonyi vásár kacsahalászatán nyert egy kínai műanyag orvos-szettet, amit mostanában Andrison tesztel. Andris elnyúlik a kanapén, Anna kipróbál rajta minden eszközt (igen, a doktor néni még körmöt is vág), majd átnyújtja a cédulát, amire nekem kellett ráírnom írott betűkkel, hogy "Látogassa meg Annát. Dr. Ozsvárt", utóbbi a rendelvény aláírása.
Ma én is bevonódtam a játékba, ráadásul komoly szerepet osztottak rám: meg kellett szülnöm Andriskát, méghozzá így: elterültem a kanapén, rajtam meg Andris a piros takaróval letakarva. Majd megjelent Anna, kezében egy ollóval, nagyokat csattintva felvágta a hasamat félrehúzta a takarót, és már meg is született Andris. Ekkor már csak az összevarrás volt hátra, amit Anna kissé elnagyolt mozdulatokkal mutatott be, én pedig ekkor már úgy nevettem, hogy a könnyeim folytak. Az újszülöttet annak rendje és módja szerint megvizsgálták (és levágták a körmét, úgy látszik Annánál ez az alapszolgáltatás része), majd megkaptam én is a "Látogassa meg Annát. Dr. Ozsvárt" cetlit, és mint aki jól végezte dolgát, mehettem páccal újrakenni a sütőben illatozó csirkeszárnyakat.

2014. január 6., hétfő

ki kinek a kije

Párbeszéd otthon:

Anna: én az Andris nővére vagyok, és az Andris az én öcsém.
Barnus: nem, ti ikrek vagytok.
Andris: nem, az Anna a nővérem, mert három perccel korábban kelt ki.

---

Ja és Andris jelenlegi kedvenc meséje (nagyapja előadásában): Fecskék és fucskák