Barnussal

Ma reggel arra ébredtem, hogy Barnus nagyban kérdezgeti tőlem, milyen kávét szoktam én inni, és milyet a papa. Ugyanis nekiállt egyedül kávét főzni nekünk:) Szerencsére Ozsi épp akkor ment ki a konyhába, amikor egy kis krómozott kannában próbált volna tejet melegíteni a kávénkhoz.

Délelőtt a februári, mínusz tíz fokban tett kiránduláson megismert csapattal mentünk túrázni, ismét kettecskén (Barnussal). Valószínűleg a normálisabb idő tette, de ficánkoló kiskutyaként, minden nyivákolás nélkül jött végig, pedig most is megtettünk legalább tíz kilométert. A túra végén mindenki padokon ülve pihegett, nem úgy Barnabás, aki még futott pár kört akkor is. Steinfortból kirándulunk Eischébe és vissza. Igazi luxemburgi idő volt: kétszer teljesen eláztunk, de a zuhékat mindkét alkalommal perceken belül ragyogó napsütés követte, a földről párolgott a víz, a leveleken pedig csillogtak az esőcseppek. Gyönyörűséges volt. Hazafelé az autóban megint elaludt az ölembe dőlve. Nagyon kellenek ezek a kettesbenes napok.

 

Nemsokára

...lesznek képek és mindenféle mesélnivaló is, de most csak a legfontosabb rögzítendő dolog: nagy hirtelen Andris is megtanult biciklizni:)* Így az egész család képes fejenként két keréken közlekedni, agyő pótkerék és egyebek:)

*Talán sógornőm Edit mondta évekkel ezelőtt, hogy észrevette, mindig, amikor Magyarországról visszamennek az óceánon túlra, a gyerekeknél valamilyen fejlődési ugrás jön. Milyen érdekes, Anna tavaly két nappal a kiköltözésünk után tanult meg biciklizni, Andris pedig két nappal a mostani visszajövetel után.