Öt luxemburgi embert ismerek, ebből három fogorvos

Tavaly tavasszal az óvodai orvosi ellenőrzés során láttak először valamit Andris egyik fogán, de mivel Andris az első szájába nyúlástól kapásból elhányta magát, hagyták az egészet, és írtak egy levelet, hogy vigyem el a gyereket fogorvoshoz. Próbálkoztam is, elvittem otthon, elvittem itt, elvittem itt még egyszer... Senkinek sem sikerült rábírnia, hogy kicsit jobban kinyissa a száját. Múltkor jutottunk a legtovább, de annyira pánikolt, hogy végül az a nő is feladta, és hát én is borzasztóan sajnáltam szegénykét. Ez a legutóbbi nő ajánlotta aztán azt a fogorvost (akit előtte már a 2. sz. fogorvos is ajánlott, csak a luxembourgi hagyományok szerint októberben áprilisra tudtak volna időpontot adni, így hagytam...), akinél végül ma voltunk. Végül sikerült addig könyörögnöm telefonon, míg mehettünk hozzá ma, de a későbbiekből ki fog derülni, hogy ettől még ugyanúgy majdnem két hónapot kell várnunk, mire valami tényleg történni fog). 

Ez a nő, Luxembourgban egyedüliként, valamiféle kéjgázt használ, amitől a pánikoló gyerekek megnyugszanak, egy kis időre elernyednek, és ezalatt lehet őket kezelni. A téli szünet előtt amúgy azt gondoltam, otthon biztosan jobb a helyzet, és talán többen alkalmazzák ezt a módszert, de rövid körbekérdezés után kiderült, hogy gyerekeket csak kórházban kezelnek ilyen módon, ezt pedig már lehetetlen volt megszervezni olyan kevés idő alatt. Tehát visszajöttünk, ma pedig elmentünk egy első látogatásra egy másik kisvárosba.

Ez is egy kórház amúgy. Sorszámot húzva kell várni a recepcióra, ott az adatrögzítés után felküldenek egy újabb terembe, ahol folytatódik a várakozás. Végre bekerültünk az orvosnőhöz, aki tényleg irtó profi volt. A vizsgáló szék fölött monitoron ment valami rajzfilm, Andrisra adtak egy piroskeretes napszemüveget, hogy ne bántsa a szemét a vizsgáló lámpa (nem mertem megkérdezni, hogy lefényképezhetem-e, pedig irtó édes volt), és pár perc alatt - minimális szájtátás mellett... - csináltak egy röntgent is. Ebből kiderült, hogy a jobb oldali fogát biztosan ki kell húzni, annyira gyulladt az íny, a baloldalit még meglátja. Hát ez van. Mivel sürgős eset, március 7-re kaptunk időpontot az első foggal, március 19-re a másikkal, és ezen semmilyen szívhez szóló dumával sem tudtam változtatni... Előtte ki kell mennünk még egyszer, hogy az aneszteziológián igazolják, hogy alkalmazható nála ez a gáz (a nő végig a MEOPA szót használta rá). Rendes kis műtétnek nézünk elébe, előző estétől kezdve nem szabad már ennie, és nyilván fájni is fog neki utána... Az egészben egyedül az jó, hogy lezárul végre ez a hosszú ügy, és hogy Andris most valahogy nem is fél, nagyon büszkén mesélte este, hogy mi vár rá. (Igaz, a kocsiban megkérdezte, hogy az ő fogát is porszívóval fogják-e kihúzni, mint az egyik ovistársáét??). És ami még jó volt, hogy a nő a vizitünk végén azt mondta, hogy máskor nem is kell bemennem "tolmácsolni", mert tökéletesen kommunikált Andrissal - franciául:) Ez persze úgy nézett ki, hogy nagyon kedvesen, lassan beszélt hozzá, Andris pedig bólogatott, de akkor is, irtó büszke voltam rá, hogy már ilyen szépen megért egy sor dolgot! (Hála Cécile-nek, a garderie-s óvónőnek, aki annak dacára, hogy a csoport négyötöde magyar, kitartóan beszél hozzájuk és mesél nekik franciául.)

Hát ez a helyzet Andris fogával. A nő amúgy elég kioktatóan kezdte, kérdezte, hogy hányszor mos fogat, és akkor az esti fogmosás után még biztosan adok neki enni..., de hát nem, nem érzem úgy, hogy valami mulasztás történt volna, évek óta mossa/mosom a fogát, reggel és este, és az oviban, illetve a napköziben is van fogkeféjük a napközbeni fogmosásokhoz. Cukros dolgokat pedig annyit eszik, mint egy átlaggyerek, annál semmivel sem többet. 

---

A bejegyzésből kiderül, hogy közben rendben visszaérkeztünk és -rázódtunk. Itt már kezdenek érezhetően hosszabbodni a nappalok, a fogorvosos kaland helyszínét még bőven világosban hagytuk el du. öt óra tájban.