Az első fogműtét

Gyerekkel kórházban lenni utoljára akkor jó, amikor az ember éppen megszülte. Legalábbis én ma jó kis gyomorgörccsel, viszont szerencsére egy virgonc Andrissal közelítettem meg az Esch-sur-Alzette-i kórházat. Szerencsére minden remekül ment. Egy kicsit vártunk, majd jött a már korábban megismert orvosnő, aki kézen fogta Andrist (én nem mehettem vele, de ezt tudtuk előre), elkezdett hozzá franciául beszélni, mire Andris nagyban bólogatott és ment bátran. Fél óra múlva ugyanígy, kézen fogva kerültek elő. A büszkén mosolygó Andriska a kezében hozta az átlátszó üvegbe rejtett (borzalmas állapotú fogat), a maszkját (Andris szerint persze maksz) és egy kicsi labdát. E kettőről rögtön közölte is, hogy a maszkot Annának adja (mert rózsaszín a széle), a labdát pedig Barnusnak... Aztán nagyjából levegővétel nélkül, a váróban ülő és magyarul ugye nem értő öregnénik és -bácsik mosolygásától kísérve előadta az egész eseményt, hogy nem aludt el, csak kicsit elálmosodott, hogy olyan furcsán és kicsit lilán látott, hogy tűvel nyúltak be a szájába, de semmit sem érzett:) Aztán ugyanezt még egyszer a nagyikának a telefonba. Utána otthon jól beebédelt és nekiállt játszani. Hátravan még egy ugyanilyen két hét múlva, aztán pedig valahogy össze kell őt barátkoztatni a fogorvosokkal, hogy legközelebb ne jelentsen féléves (és irgalmatlanul drága) tortúrát két lyukas fog...