Karácsony

Kicsit zaklatottra sikeredett ez az ősz (is), de most, a kétnapos, rettenetes forgalmi dugókkal tarkított hazautunk és a holnaputáni síelés között van egy-két napunk, amikor naponta csak egy-két helyre kell elmennünk. Na szóval, ez már jobb nem lesz, vagy csak öregkoromban, de nézzük a dolgok jó oldalát: mozgalmas élet, sok munka, sok barát, szerető család, otthon ott és otthon itt. Talán hiányérzetünk lenne, ha mindez nem így lenne.

A december a gyerekeknek a karácsonyi készülődés jegyében telt az oviban, iskolában is. Mindenféle ajándékok készültek, jött a mikulás, volt karácsonyi koncert az iskolában (az utolsó percben megváltoztatott programmal, így szinte az összes magyar szülő lemaradt a gyereke produkciójáról), karácsonyi koncert megismétlése az iskolában, szűk körben. Barnusék tanítónője igazán jót talált ki: még december elején közösen összegyűjtötték a gyerekek ötleteit és kívánságait, aztán minden nap sorra került valami. Volt olyan nap, hogy csak kézműveskedtek, hogy csak meséltek, de egy poénnak gondolt ötletnek köszönhetően olyan is, hogy végig matekoztak:) Volt karácsonyi buli a víváson is (erről még képek is vannak, csak éppen nem itt), ahol megint volt háziverseny, zsákból ajándékhúzás és Győző bácsi-féle beszéd, ami francia tudásom fő fokmérője: idén már egészen jól értettem. Karácsonyi buli a munkahelyemen: állunk körbe kissé spiccesen és titkárunk gitárkíséretére énekeljük a Pásztorok, pásztorokat, miközben egyik kollégánk kisfia ütemre töri szét a kezében található műanyagpoharat. Lili zsúrja a luxembourgi műjégpályán, korcsolyázó jegesmedvével és vígan korcsolyázó Andriskával (Barnus már szuperül megy, Anna is egyre ügyesebb, de Andris idáig utálta az egészet, most megtört a jég, hehe, szinte szó szerint). Aztán a horrorba hajló hazaút, egy háromórás dugóval pénteken Nürnberg előtt, meg egy másik háromórással már a finisben, szombaton, Bécs után. Köszönhetően a kényelmesebb autónak és a pár kütyünek, melyek nélkül most már nem indulunk hosszabb útra, ezeket is átvészeltük végül. Itthon két hétre ismét birtokba vettük a házunkat, a hálószobánkban egy babaággyal:) Amikor első este meséltük Annának, hogy épp ezen a helyen állt az ő ágya is, azonnal beleugrott. 22 kiló. (Andris 20, Barnus kb. 45). Az itt lakó baráti családtól átvettük az adventi koszorújukat, ők meg majd tőlünk fogják a karácsonyfát, amikor visszamegyünk.

A Jézuska hagyományosan 24-e reggelén jött, és előző napi rábeszélésem végül hatott: Barnus is "csak" hat óra tájékán bukkant fel, hogy akkor mikor is lehetne már lemenni, de aztán szépen kivártuk Andrist (aki nem mert elmenni pisilni, nehogy akkor "csengettűzzön az angyal"), majd Andris és Barnus szépen felébresztették Annát... A csillagszórókat idén sem sikerült normálisan meggyújtanom, ez már saját hagyományom. Aztán délután 4-ig pizsiben legózás, majd indulás a nagyszülős karácsonyokra. Ezt a képet még reggel csináltam, mobillal.

Ezt a képet pedig az imént küldte mama, ez volt ma este náluk: Barnus vs. nagypapa:)

Január 5-ig vagyunk itt, bár közben kicsit elmegyünk síelni is, ha nem olvad el az összes hó addigra. Boldog karácsonyt mindenkinek!

Kilenc éve

Anna - hétvégenként reggel újabban kávét főz nekünk:) Bejön hozzánk, csekkolja, hogy akkor tejjel kérjük-e, majd elkezdi a konyhai sertepertét. Néha hallunk egy-egy kicsit hangosabban maga elé mormogott jajj-t, néha bekiabál, hogy most elmegyek kakilni, de aztán melegítem a tejet, majd kisvártatva már megy a kávégép, a mikró, majd érkezik Anna a műremekekkel.

Barnus - délután kettesben vásároltunk az Auchanban. Újabban látom, ahogyan megnézik maguknak az iskoláslányok. Kinéz ugye vagy tizenkettőnek, majdnem a vállamig ér. Barnabást ez egyelőre cseppet sem érdekli, fogja a kezemet, vagy nemes egyszerűséggel belém fúrja a fejét. A nagyfiam. Este jutott eszembe (a holnapi név- és születésnapdömpingről), hogy kilenc éve ezen a napon derült ki a Barnus-várás:)

Az ősz derekán

Idén sajnos nem ismétlődik meg a tavalyi verőfényes, hosszú ősz, de valahol tiszta szerencse, hogy nem ebben a mostani időben kezdtük el itteni életünket. Lehet, hogy hamar letört volna a nagy lelkesedés. 

Gyakorlatilag szeptember óta november van, bár szerencsére azért akadtak szebb napok is. Október közepén még szerveztünk egy sokcsaládos grillezést, és az a vasárnap volt talán az utolsó nap (és több hét után az első is), hogy nem kellett kabát. 

Azóta született egy csomó ismerős kisbaba, szám szerint négy lány és egy kisfiú, a négy lány ráadásul egy héten belül:) Egyikőjüket a karomban tartottam kétnapos korában. Ilyen pici baba nem is volt még a kezemben a sajátjaimon kívül.

Aztán következett végre-valahára az őszi szünet, az első olyan szünetünk, amikor nem mentünk sehová. A gyerekek eleinte kicsit méltatlankodtak, de a végén azért nagyon élveztek minden itteni programot, és reklamáltak egy sort, hogy ennyire gyorsan eltelt az egy hét. Egyrészt voltak mindenféle jó dolgok, mint például uszodába menetel, kirándulás, korizás kétszer is, sok-sok játszás, tunyulás, másfelől volt időnk egy csomó mindenre, ami már régóta váratott magára. Az egyik délután végigválogattuk az összes ceruzát és filcet (úgy 300 db), megvettük az autóra a téli gumikat, elpakoltam a nagy halom kinőtt ruhát, na és végre nem éjjel jártam le mosni, hanem világosban. Mindennap lehetett kicsit aludni ebéd után (a gyerekek persze nem alszanak, de legalább hagynak). Persze egyetlen nap kivételével szinte megállás nélkül szakadt az eső, a legutolsó estére sütött ki ismét nap.

Trier, az egyetlen napos napon

Mettlach

 Saarschleife-Orscholz

Locker bleibfn:)

 Ahol a Saar kanyarodik. Itt fogunk túrázni és kishajózni tavasszal (azaz legkésőbb júniusban...)

Az ominózus utolsó este...

Az őszi szünet másnapján már ugyanolyan fáradt volt mindenki, mint előtte, és szorgalmasan mantrázzuk azóta is, hogy már csak 7-6-5 hét a téli szünet. A reggelek sötétek, és az óraátállítás óta már este is sötétben gyalogolok haza.

A kicsik most épp betegeskedtek három napig, de amúgy mindenki remekül muzsikál az iskolában. Barnusnak egy hete volt a negyedéves szöveges értékelése, ahol sok egyéb jó dolog mellett azt is megtudhattuk, hogy kiváló a magaviselete, "még kicsit túl jó is". Ez volt talán a legnagyobb meglepetés, mert itthon azért rendes kis műsor van szinte minden nap, és hát nem épp Barnabás az ártatlan bárány... Szerencsére semmilyen tantárggyal nincs gondja, szépen halad mindennel. Szépek a betűi, ügyesen számol, és azt én is gyakran hallom, hogy milyen jól olvas már. Utóbbit egyelőre csak a leckéken vagy praktikus olvasnivalókon gyakorolja, érdeklődésből még nem nagyon vesz könyvet a kezébe. Talán majd annak is eljön az ideje. Ami szuper, hogy míg a két kicsi általában nyűgösen indul reggelente (aztán ott már vigyorogva tűnnek el a termükben), Barnus láthatólag annak ellenére szeret iskolába járni, hogy a jelenleg hétfős osztályukban azért kevésbé harmonikusak a mindennapok, mint tavaly. Idén több a csúfolódás, kiközösítés, tavaly ez az ideális 4 fiú, 4 lány összeállítás mellett egyáltalán nem volt jellemző (idén 5 lány és 2 fiú van, és Barnus az otthonról magunkkal hozott évvesztessége miatt legalább egy évvel és fejjel idősebb és nagyobb mindenkinél. Jövőre szerencsére átkerül a 3-5. osztályba, és újra a tavalyi legjobb haverjaival jár majd egy helyre.

A benti és iskolán kívüli foglalkozások észben tartására gyártottam egy csodálatos összesítést, amit Anna másnap sk. kicsit tovább alakított:

Amikor rákérdeztem másnap, hogy mi is az a cica sicc police, akkor kb. három pillanatnyi gondolkodás utána kivágta magát: nyávogni tanulunk és karatézni:) Az igazi ok persze, hogy előző nap tanulta meg leírni ezeket szavakat, merthogy Anna állandóan írni akar. Majdnem az összes nagybetűt tudja már, és bár összeolvasni még nem akarja őket, írni nagyon szeret. Van, hogy leírja mindannyiunk vagy az ovistársai nevét. Andriskát még semmi ilyesmi nem érdekli (néha nem is tudom elképzelni, hogyan fog ő jövőre sulit kezdeni), bár múlt pénteken éjjel épp egy buliban tudtam meg, hogy lelkes és szorgalmas feladatlap-megoldó.

Barnus továbbra is lelkes vívó, így zárásképpen következzen néhány kép az egy héttel ezelőtti edzésről.

 

Először hagytuk a gyerekeket bébiszitterre

Ez a mérföldkő is megvolt:) Az egyik kedves kolléganőm tavasszal érettségiző lánya jött, a gyerekek már napok óta nagy izgalommal várták. Minden rendben ment, együtt vacsoráztunk, aztán még én fürdettem, és a meséléstől voltak nélkülünk. Mire elmentünk, Barnus már vívófelszerelésben pompázott, Orsi szerint aludni is majdnem abban ment. A mese az volt, hogy minden részletre kiterjedően elmeséltették vele, miket is tanul egy gimnazista:)

Mi közben moziban voltunk: most zajlik a kelet-európai filmek fesztiválja, és ma este ment a Csak a szél.

Eljött az a pillanat is

...amikor sms-t kapok a fiamtól:) Tele barnusos szeretettel. Úgy végződik, hogy "sok sok puszi barnus". Ozsival tartanak hazafelé négy napra.

Esti duma

A garderie-s helyettesítő óvónőről van szó. Andris állítja, hogy tudja, hogy hívták.

Andris: nem Cécile, nem Kathy, hanem...

Barnus: magyarul nem tudod.

Andris: hát magyarul nem, de más nyelven igen.

:)

Walferdange-i futóverseny

Megvagyunk, jól vagyunk, de szokás szerint nagyon sűrű az életünk, sok minden nem fér bele, többek között az írás sem. A múlt hét egyik nagy eseménye az autócsere volt. Szegény kis Opeltől 8 év után lassan-lassan búcsút veszünk. Barnus elsírta magát, de ha jobban belegondolok, én is eléggé kötődöm ehhez az autóhoz. A legjobbat Ozsi mondta (innen is látszik, hogy vannak érző lelkű férfiak:), hogy az összes gyerekünket ezzel a kocsival hoztuk haza a kórházból...:) Na de még itt van velünk, egy hétig élvezzük a két autós élet összes luxusát és vesződségét. Az új autónk egy Ford, az eddig méretekhez képest hatalmas, és főleg a gyerekeknek irtó kényelmes. Innentől akár plusz két gyereket is el tudunk hozni az oviból:)

De elsősorban nem erről akartam írni, hanem a vasárnapi futásról: még nyáron említette valaki, hogy lesz ez a futóverseny, és aztán a honlapon láttam, hogy lesz 900 méteres, barátságos gyerektáv, meg 4,5 km-es barátságos anyukatáv is, így aztán beneveztem az egész családot. Mint kiderült, sokan jöttek az oviból is. A verseny előtti héten eldöntöttük, hogy fusson csak Ozsi, én meg majd gardírozom a gyerekeket, mégis életük első futóversenye, de aztán O-nak lábfájása lett, és valakinek mégiscsak futnia kellett, ha már neveztünk..., így végül mégis én futottam:) (Azért a hosszúnak nem mondható táv is rendesen próbára tett, de erőt adott, hogy tudtam, a gyerekek várnak a célban. Utólag azért nagyon klassz érzés volt, és a gyerekek is elmondták egy párszor, hogy milyen büszkék rám:)

(Itt hallottam meg, hogy kiabálnak a kordonon túlról, hogy hajrá Mama, hajrá Mama!)

Hát még én rájuk! A gyerekek versenye az enyém után nem sokkal rajtolt, elképesztően sok résztvevővel. Már attól is féltem, hogy mi lesz, ha nélkülünk kell elvegyülniük a tömegben, de sem ezzel, sem mással nem volt probléma. Elindultak, és a következő percben, a forduló után látom, ahogyan hármójuk közül Anna lohol legelöl, mosolyogva, kipirulva, hihetetlen lelkesen. Mögötte Barnus egy haverjával, utánuk valamivel Andriska. És jóval utánuk az összes többi ismerős gyerek. A célba aztán Barnus ért be előbb, de mint este kiderült, összesen hat századot adott Annának. Ekkor már elég gyanús volt, hogy Anna igencsak sietősen futhatott. Ma derült ki, és igen, most dicsekedni fogok:) Szóval kb. 55 2007-es születésű gyerek indult, ezek közül Annát két fiú verte csak meg, az egyikük csak másfél tizeddel. Anna volt a leggyorsabb kislány:) Hát irtó büszke vagyok rá! Persze a fiúkra is, mert Barnus nem éppen kitartó futó, de itthon elmondta, hogy a felénél egy icipicit leállt, aztán arra gondolt, hogy nem szabad feladni, és futott tovább. Andriska pedig szintén vigyorogva futott a testvérei után, és ő is nagyon szépen helyt állt! Az összes gyerek kapott érmet, meg egy halom kis ajándékot. A szülők a sípért voltak a leghálásabbak, főleg azon a ponton, amikor a verseny után összeverődött ismerős családok valamennyi sarja egyszerre fújta a saját sípját. A nagy lelkesedésre való tekintettel már tervezzük a következő futóversenyt.  

 Barnus és Illés a célba érkezés után

 Anna:)

 Részt vevő ovis és iskolatárak

Mondanom sem kell, hogy négyünk közül, akik futottunk, csupán én fáradtam el, a gyerekek még bőven nem, így délutánra még beiktattuk az Echternach melletti kis tó biciklis/gyalogos megkerülését a hétvégére időlegesen szalmává vált Tibor, Lili, Pepi hármassal. Ez a kis tó az egyik kedvenc helyem Luxiban, több hangulatos tókerülés és játszóterezés emléke is fűződik hozzá.

 Anna és Lili a langymeleg luxemburgi őszben napozik (sapkában és símellényben...)

Én és a kisöcsém

Délutáni párbeszéd egy dvd-tok felett:

Andris: nézd, itt a Vitéz Zászló!

Barnus: Vitéz László, nem Vitéz Zászló. És ez amúgy is a János vitéz!

Na ilyen az, amikor kávézni próbálok:)

Andris a kávémra féltékeny, Anna meg Andrisra

Német

Kérdezem ki a német szavakat (Barnabás enyhén szólva is kissé kényelmesen állt neki az idei évkezdetnek), no semmi drámai, kb. hat-hét szó. 

Barnuskám, der Fuß, mi az?

B: (csend)

Én: segítek, testrész.

B: ja, zokni!

Az egyik legjobb pillanat

Az egyik legjobb pillanat minden nap az, amikor reggel kitolulnak a gyerekek a lakásból, és én az ablakból integetek nekik. Szaladnak nevetve a kocsihoz, közben integetnek nekem, meg dobják a puszikat, aztán Andriska még visszaszalad, hogy dobjam ki neki az elfelejtett kalapját, meg a kismajmát:)

Ez most egy nagyon jó életkor, elképesztően élvezem a gyerekeket. Már elég nagyok ahhoz, hogy sokkal könnyebb legyen egy csomó minden. Nagyon jókat lehet már beszélgetni mindhárommal, van már mindenkinek érdeklődési köre, nagyon jól eljátszanak másokkal, de ha épp olyanjuk van, egymással is. Viszont még mindig bújnak, ragaszkodnak, kisgyerek módjára szeretnek...

Kedden elkezdődött Barnus vívása. A tavalyihoz képest az eggyel nagyobb gyerekek csoportjába jár, így 5-kor leteszi Ozsi, aztán hazajön a két kicsivel, munka után pedig én megyek Barnusért fél 7-re. Most már rendes szerelésben vív, sőt ma arra léptem be a vívóterembe, hogy éppen köti ki magát a vezetékből. Mozdulatok, amelyek már kislányként belém ivódtak a papám kapcsán. Aztán vívhatott még egyet a kedvemért. Rendes találatjelző, kigyulladó piros fény, amikor találatot adott. Őrület:)

Barnussal most amúgy is jó dolgok történnek: az idei tanévtől napközisek lettek a gyerekek. A piciknek így tulajdonképpen visszaállt a magyarországi rend, hiszen szinte a teljes ovis csoportjukkal vannak együtt délután is. Barnus napközije, és főleg a napközis Éva viszont egyenesen főnyereménynek tűnik! Én sajnos még mindig nem jutottam ki, hogy megnézzem, de Ozsi szerint is elképesztően kedves, jófej (és Péterfi Borira hasonlít állítólag:), Barnus pedig szárnyal. Ismét egy felnőtt, aki jól rímel Barnusra, vagy Barnus rá. Imád a közelében lenni, minden leckéjét gyönyörűen megcsinálja, Éva, mivel magyar anyanyelvű, olvas is velük, de ami a fő, hogy rengeteget kézműveskednek.

Barnus 8 éves és 6 hetes

És ezt a napot is megünnepeltük:) Na jó, persze nem, de még júniusban megbeszéltük Barnussal, hogy vagy a szünet előtt vagy azután itt is megünnepelheti a születésnapját. Végül ma rendeztük a pótbulit, egyben a születésnap negyedik megünneplését. Szokatlanul kis körben, mert Barnusnak ezúttal egészen konkrét elképzelései voltak arról, kiket szeretne megívni: a tavalyi osztályából a fiúkat. (Az elején volt egy-két próbálkozása, hogy esetleg a kicsik se legyenek itt, de erről azért sikerült lebeszélnünk.) Így aztán ezúttal kipróbáltuk, milyen is egy igazán szűkkörű szülinap. Nyugis:) Először mindannyian kimentünk a játszótérre, a fiúk fociztak, kihívta (és jól megverte) őket a szintén ott focizó másik csapat, utána hazamentünk, pizzát sütöttünk, tortáztunk, társasoztunk, aztán sajnos már jöttek is a fiúkért.

Iskolabusz - vége

Na ezt a történetet rövidre zárom: végül egészen jól beindult a szolgáltatás, de mégis úgy döntöttünk, inkább maradunk az autónál. Pedig eleinte úgy tűnt, ez lesz a jó megoldás, de aztán kiderült, hogy így még korábban kell kelni, hiszen el kell érnünk a buszt innen két megállónyira. Mivel a gyerekek egyedül mennek, nem látjuk soha az óvónőt, nem tudjuk megkérdezni, hogy minden rendben van-e, nem tudjuk a gyerekeket beírni semmilyen listára. Ha nem tudnak egymás mellett ülni, akkor 35 percet buszoznak csendben egy számukra idegen gyerek mellett, akivel jó eséllyel nem tudnak beszélgetni. Visszafelé nem tudjuk használni a buszt, tehát kifizetjük a teljes árat (ami drágább, mint a benzinköltség), de csak a fele szolgáltatást tudjuk igénybe venni. A gyerekek közül igazán csak Anna szerette. Szóval kocsizás. Ez Ozsinak macera, de neki a félállása mellé belefér ennyi (legalábbis ezt mondta:). Reggel amúgy is úgy kell mindenkit kikönyörögni az ágyból (velem az élen), így pedig útnak tudom őket indítani, és ráérek utána összekészülődni. Hát így.

Iskolabusz

Tegnap persze azonnal írtam egy levelet, és láss csodát, bár nem válaszoltak, Zora néni ma azt mesélte, hogy tegnap végül összehívtak valami értekezletet (nem biztos, hogy csak az én panaszom miatt), amin a gyerekek kíséretével megbízott nő azt mondta, hogy Barnus mondta neki, hogy majd elkíséri a gyerekeket. Ez már csak azért sem lehetett így, mert Barnus ezt maximum magyarul tudná elmondani, franciául pedig biztosan nem. No de, minden jó, ha a vége jó, ma Ozsi (aki végül inkább elvitte a gyerekeket autóval) azt mondta, látta a bekísért gyerekeket. Holnap tehát újra megpróbáljuk.

Az iskolából/oviból amúgy O. elmondása szerint nem túl könnyű elhozni őket, elképesztő mértékű bandázás megy, Andris két másik kisfiúval két napja "vulkánt ás", elmondhatatlanul koszosan jön haza, de még mindig nem tartanak a lávánál:) Anna a többi mancikával van, mondanom sem kell, mindennap ruhában megy, hol vannak már a tavalyi csak farmeros idők...:) Barnus pedig csodálatos kis virágot eszkábált nekem ma délután, ő meg attól lelkes, mert a napiban (a napközi luxembourgi magyar neve:) fiókszámára állnak a kreatív eszközök, melyekből kérdés nélkül vehetnek és alkothatnak.

Rendőr fordítva

Andris egyik legaranyosabb megnyilvánulását még mindig nem örökítettem meg:

Luxiból hazafelé (még júliusban) szóláncozunk.

Én: Andris, te jössz cé-vel.

Andris: rendőr fordítva.

Én: ???

Andris: polic.

 

És mi volt ma az ebéd?

Andris: nagyon fúj leves

Anna: nyersleves

Azóta azon gondolkozom, hogy ez mi lehetett? (számomra egyetlen nagyon fúj leves létezik, mégpedig a tojásleves, de ebbe a képbe még mindig nem tudom beilleszteni a nyerslevest, meg szerintem itt nem is ismerik a tojáslevest, bár ki tudja).

A nap nem telt el izgalmak nélkül, ugyanis a ma kipróbált iskolabusz szolgáltatás egyelőre nem teljesítette be a hozzá fűzött reményeket: nem nagyon tartották számon, hogy ki ül fel a buszra, így aztán, ahogyan ez várható volt, a leszállás után senki sem tudta, hogy kik azok a gyerekek, akiket be kell kísérni valamelyik osztályba, és főleg őket is hová.

Itt érkezett el kis hősöm, Barnabás ideje, aki különösebb pánik nélkül fogta a két testvérét, és bekísérte őket az óvodába, átadta őket az óvónőnek, majd mint aki jól végezte dolgát, átsétált szépen az iskolába.

Irtó büszke vagyok rá. Mondanom sem kell, hogy a kicsik holnap is iskolabusszal akarnak menni, naná, egy csomó nagyobb gyerekkel utazhattak, Barnus pedig persze nem, mert arra számít, hogy akkor mostantól mindennap neki kell bevinni a kicsiket. Amit persze mi sem akarunk. Úgyhogy reggelig eldöntjük, mi legyen.

Az ovi, iskola, napközi iránti lelkesedés továbbra is az egekben, egymás szavába vágva meséltek egész este arról, hogy ki, kivel, mit játszott, és ki, mit tudott elmondani franciául (főleg Anna vesz intenzív nyelvleckéket Lilitől:) Reméljük, kitart a vidámság az őszi szünetig.

Elkezdődött

...és egyelőre minden jobb, mint vártuk. Elsősorban a közlekedés, meg az új tanítónő. A gyerekek viháncolva örültek a többieknek, nagyon jó hangulat volt. Bárkivel beszéltem napközben, mindenki azt mondta, hogy kicsit megkönnyebbült.

Vége a nyárnak

Holnap ismét kezdetét veszi az óvoda és az iskola. Olyan jó kis fejgörcsöm van, hogy csak na. Sok minden változik majd, először is az iskola kiköltözik három buszmegállónyi távolságból a város túlfelére. A sok okos hatásvizsgálat sem derítette ki, innentől mennyit autózunk/iskolabuszoznak a gyerekek, de vélhetően napi legalább plusz másfél órát. Az iskola ultramodern és csodaszép, de én továbbra is a jó kis színes konténersulit választanám, ha cserébe itt maradna az iskola a közelben. További változás, hogy ismét cserélődik Barnus tanítónénije, ami megint egy furcsa, magyaros sztori, ugyanis a minisztérium pályázatán hogy, hogy nem, nem a tavalyi, ideiglenesen kinevezett, remekül bevált, az igazgató ajánló- és a szülők támogató levelét szintén benyújtó szuper tanítónénink nyert, hanem egy most frissen kiköltöző másik tanítónő. Borzasztóan el voltunk keseredve, igazi fejünk felett hozott, értelmetlen döntésnek tűnik. Mást nem tehetünk, mint hogy drukkolunk, ő is jó legyen. Bárcsak pár hét múlva megírhatnám, hogy ez a tanítónéni is van olyan jó, mint az első kettő, hogy harmadszor is szerencsénk volt. A harmadik változás, hogy mivel Ozsi mától távmunkázik Budapestre, részmunkaidőben, a gyerekeket végre felvették a napközibe. Ennek mindenki örül, a gyerekek amiatt, mert délután továbbjátszhatnak a barátokkal, én amiatt, mert talán így ragad rájuk némi francia. A többi magyar gyerekkel kerülnek egy csoportba, de az óvónéni állítólag csak franciául hajlandó velük beszélni, és mindenkitől el is várja, hogy franciául beszéljen annyira, amennyire már tud. Hát meglátjuk. Reggelente, a holnapot leszámítva iskolabusszal járnak majd, délután Ozsi megy majd értük (mert igazán ésszerűtlen módon a garderie-ből nincs személyzet, aki kikísérné a gyerekeket a koradélutáni buszhoz... És nem ez az egyetlen kiakasztó dolog).

Szóval most itt ülök, előttem zsákokban a benti takaró, váltócipő, ivópohár, fogmosó pohár, a vízhatlan gatyák és társaik. Barnus a másodikat kezdi, a kicsik a nagycsoportot. Abba bele sem tudok gondolni, hogy jövőre mindenki iskolás lesz:) 

És akkor most felteszek pár nyári képet, mert arról ma tettem le végleg, hogy írjak is a nyárról, ami egyébként kellőképpen rohangálós volt, már megint, de szerencsére azért jó volt, végig szép időnk volt, a gyerekek rengeteget voltak a Balatonon mind a négy nagyszülőjükkel és velünk is. Voltunk Kapolcson, Szentendrén, Zebegényben, és szinte mindenkivel találkoztunk, akivel nagyon szerettünk volna. Kár, hogy ennyire hamar vége lett.

----

Sóstói kukoricaevés az összes szomszédlánnyal. Egyikükkel Anna nagyon összebarátkozott (bár nekem félúton gyanús lett, hogy a kislány igazából "Barnus húgával" haverkodik, és nem Annával, de vélhetőleg nem ez volt az utolsó ilyen alkalom:)

A mamótól kapott szuper krokodil-kajak, a nyár egyik fénypontja

Csodaszép Balaton

Szerintem ilyen "a sóstói teraszon ünnepeljük Barnus születésnapját" kép minden évben készült:)

Naplemente

2012. augusztus 2. - Barnus 8 éves!

A kreatív nagymama díjat Katinagyi érdemli, aki mindhárom gyereknek alkotott egy-egy szép és személyre szabott ágytakarót: Anna rózsaszín, hercegnőset kapott, Andriska kalózosat, Barnus pedig az itt látható remekművet, amire mama az egész Balatont ráfestette a megfelelő helyekkel, történésekkel és személyekkel!

A "Barnuska seprűnyéllel támadja a születésnapi tortát" c. kép

Bárcsak még sokáig tartana a lelkesedése

A kép, amin tényleg eléggé hasonlítunk

Ez meg már az idei zsúr, végre napsütéses meleg időben, hatalmas közös lubickolással

Sokgyerek

Négy nagyfiú

Sóstói fenyők

Boldival és Csengével, akik ebben a pillanatban épp a Tómellék utcában alusszák édes álmukat:) Ők is ikrek, itteni ovistársak, akik 9 luxembourgi év után idén nyáron költöztek haza. Egyelőre nálunk laknak, aztán később egy utcával arrébb fognak, Andris legnagyobb örömére.

A nyár utolsó fejezete augusztus 12-őt követően vette kezdetét. Nekem már vissza kellett jönnöm dolgozni, a gyerekek pedig több napig a mamáékkal túráztak a Balatonon

Szigliget

Balaton-felvidék

Készül a spagettis virsli...:)

Úgy látszik, Barnus néha megengedte Andrisnak, hogy a kormány közelébe kerüljön

Sőt Annának is

A minden évi kikötői nap Almádiban. A háziversenyre Barnus kettesben ment ki az unokaöcsémmel

Rajzverseny. Anna szokás szerint aláír Andris helyett is

Barnus rajza

Barnus a legfiatalabb résztvevőnek járó kupával, nyakában bronzéremmel, oldalán Balázzsal

A többek között úszásban és kosárlabdában jeleskedő papika