Az egyik legjobb pillanat minden nap az, amikor reggel kitolulnak a gyerekek a lakásból, és én az ablakból integetek nekik. Szaladnak nevetve a kocsihoz, közben integetnek nekem, meg dobják a puszikat, aztán Andriska még visszaszalad, hogy dobjam ki neki az elfelejtett kalapját, meg a kismajmát:)
Ez most egy nagyon jó életkor, elképesztően élvezem a gyerekeket. Már elég nagyok ahhoz, hogy sokkal könnyebb legyen egy csomó minden. Nagyon jókat lehet már beszélgetni mindhárommal, van már mindenkinek érdeklődési köre, nagyon jól eljátszanak másokkal, de ha épp olyanjuk van, egymással is. Viszont még mindig bújnak, ragaszkodnak, kisgyerek módjára szeretnek...
Kedden elkezdődött Barnus vívása. A tavalyihoz képest az eggyel nagyobb gyerekek csoportjába jár, így 5-kor leteszi Ozsi, aztán hazajön a két kicsivel, munka után pedig én megyek Barnusért fél 7-re. Most már rendes szerelésben vív, sőt ma arra léptem be a vívóterembe, hogy éppen köti ki magát a vezetékből. Mozdulatok, amelyek már kislányként belém ivódtak a papám kapcsán. Aztán vívhatott még egyet a kedvemért. Rendes találatjelző, kigyulladó piros fény, amikor találatot adott. Őrület:)
Barnussal most amúgy is jó dolgok történnek: az idei tanévtől napközisek lettek a gyerekek. A piciknek így tulajdonképpen visszaállt a magyarországi rend, hiszen szinte a teljes ovis csoportjukkal vannak együtt délután is. Barnus napközije, és főleg a napközis Éva viszont egyenesen főnyereménynek tűnik! Én sajnos még mindig nem jutottam ki, hogy megnézzem, de Ozsi szerint is elképesztően kedves, jófej (és Péterfi Borira hasonlít állítólag:), Barnus pedig szárnyal. Ismét egy felnőtt, aki jól rímel Barnusra, vagy Barnus rá. Imád a közelében lenni, minden leckéjét gyönyörűen megcsinálja, Éva, mivel magyar anyanyelvű, olvas is velük, de ami a fő, hogy rengeteget kézműveskednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése