Borcsablog: A síszünet

A síszünet előtt először is farsang volt:

Barnus épp Grétit bűvöli valami trükkel

Ezt a képet meg Tibornak köszönjük:) Anna azért ilyen szomorkás, mert kiderült, az indián nyaklánc otthon marad. (Két nappal később került elő a fürdőszoba mélyéről...)

Ez pedig még egy farsang előtti kép: Barnusék kenyeret sütöttek az iskola tankonyhájában:) Kettesével volt saját sütőjük, meg mindenféle eszközük. Barnus mellett Illés, akivel hadilábon álltak kb. egy hónappal ezelőttig. Az okot nem igazán értettük, Illés helyes kissrác. Szerintem valami féltékenység lehetett, ők ketten az elsős fiúk. Aztán Illés elhívta Barnust a születésnapjára, azóta nagy a haverság:)

Aztán elérkezett a hazaindulás áhított napja, melynek reggelén Andris belázasodott. A lázcsillapítónak köszönhetően ennek ellenére rendben hazarepültünk, vagy legalábbis a leszállásig nem volt gond. Ott aztán a benzinszag miatt Andris elhányta magát, én próbáltam a szája elé tartani a hányózacskót, míg Anna fennhangon kiabált, hogy fúj, hányás, de undorító. Ezt a kis jelenetet úgy 150 kiszálló ember asszisztálta végig, én meg komolyan nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek.

Mivel a láz nem múlt, másnap reggel elmentem Andrissal a szentendrei gyerekrendelőbe, épp úgy, mint régen. Jó kis nosztalgikus érzés volt. Andris azonnal antibiotikumot kapott, annyira ronda volt a torka és a mandulája. Másnap reggelre már kutya baja sem volt. A délelőtti orvoslátogatással még nem ért véget a nap egészségügyi része: délután végre elérkezett a nyár óta szervezés alatt álló nyaki ultrahang ideje (szintén Andris, kulcsszó: rekedtség). A lényeg: a nyaki ereknek semmi baja, nincsen sem fejlődési rendellenesség, sem semmi. A rekedtséget vagy kinövi majd, vagy pedig logopédus kell hozzá, hogy a helytelen hangképzésről leszoktassa. A magyar egészségügy e szegletében (H.P.kh.) tett másfél órás látogatás amúgy elég letaglózó élmény, volt, és ezt nem azért mondom, mert itt aztán minden szuper (a kulisszák szépek, a szakértelemmel kapcsolatban viszont nem csak jót hallani). Gyomorforgató (vagy bicskanyitogató?) az, amilyen stílus és hangnem helyenként uralkodik, hogy az embernek úgy kell körülkedveskedni a doktornőt, hogy az ne hányja le, hogy az ötéves Andris feje felett az asszisztens átadja a kagylót a vizsgáló orvosnak, mondván az Icuka az, azt mondta, ha nem beszélsz vele, szörnyet hal. Majd kisvártatva ajtón berobbanó nővérke, kezében röntgenleleteket lobogtatva kiabál: hoztam két koponyát, jó? Szerintetek mi játszódhat le ilyenkor egy kisgyerek fejében? (Az csak adalék, hogy utóbbi nővérke távozáskor még odaszólt, hogy akkor a két kopcsit el ne felejtsd!:) Ráadásul kimenni is alig tudtunk az épületből, mert a bejárat addigra már le volt láncolva (kívülről...), tábla sehol, így a kórház udvarán ténferegtünk vagy negyedórát, mire találtunk nyitott kaput.

Másnap aztán elmentünk síelni. Végül egyáltalán nem éreztem úgy, hogy felesleges volt két nap síelés miatt nekiindulni. A legfontosabb, hogy Anna és Andris az első nap délutánján ráérzett az egyedül hóekézés technikájára. Így újabb mérföldkőhöz érkeztünk (vagy ahogyan Ozsi mondta szentimentálisan: valami megint véget ért), mert - ha jól számolom - öt szezonnyi valamelyik gyerek láb között síeltetését (=görnyedés, hátfájás) követően immáron mindenki egyedül kanyarog! Barnus már egészen mesterien, de a kicsik is nagyon jól belejöttek a végére. Az egyedül hóekézés amúgy úgy ment, hogy Andris csinálta, Anna nyávogott, hogy nem akar, majd megdicsértük Andrist, majd Anna vérszemet kapott és két perc múlva már attól volt hangos a helyoldal, hogy ugyeanyaéngyorsabbanmegyek*?

A síelésben elért eredmények mellett ott volt a hatalmas hó, a napsütés, a jó levegő, a családi együttlét, meg mára az a sok hétnyi szép emlék, ami ehhez a helyhez köt minket. Ott lenni mindig olyan otthonos érzés.

Hazafelé ismét Mimiéknél volt gyerekes vendégség, kicsikkel, nagyokkal (és az előző napi szülés miatt igazoltan hiányzókkal).

Szombatra nem maradt más, mint az évi rendes unokatestvér-találkozó, ahol idénre ismét két újabb kisgyerekkel bővült a kör. Barnus korosztálya mostanra már fixen emlékszik egymásra, remekül eljátszottak mindenféle bevezető kínoskodás és szégyenlősködés nélkül.

A síszünet keretét végül a láz adta, a hazafelé úton ugyanis Anna lázasodott be a repülőn. Érdekes különbség a két kicsi között, hogy míg Andris teljesen összezuhan a láztól, Anna mit sem veszít alaphangulatából, ugyanúgy intézkedik és replikázik. Az elmúlt két napot itthon töltötte, holnap már megy oviba.

(Nekem visszaszokás van. Kollégáimmal ellentétben én nem a belépéshez szükséges négy jelszóra nem emlékeztem, hanem a betűk helyére a billentyűzeten:)

Most pedig képek. Sok.