Anya csak egy van

És az én egyetlen anyám most épp nálunk van:) Palacsintát süt az unokáknak, leül tanulni Barnussal és ma délután a gyerekek összes kedvenc állatának hálóinget varrt maradék függönyanyagból és külön kis ruhát horgolt a sárga kacsának. Jött velünk az oviba, iskolába, látta a táncot és a vívóedzést:) Reggelenként Andris ébreszti lábcsikizéssel. Nekem pedig tök megnyugtató, hogy itt van.

 

Az elmúlt pár nap amúgy is nagyon jó volt. Ebből külön kiemelem a szombat-vasárnap-hétfő-keddi napsütést. Engem nem érdekel sem a hideg, sem a szél, csak legyen fény (vagy legalább hó, de arról már kezdek lemondani, amit a statisztikák szerint nagyon jól teszek). Múlt szombaton lengyel-lett-észt-magyar buliban voltunk, kilenc felnőtt, akik akár oroszul is beszélhetnének egymással, de csak angolul tudnak, és hét gyerek, akik közül maximum a testvérek értették egymást. Hát remek volt, de tényleg. Legalább tényleg van részem valamennyi multikultiban, ha már állandóan arra tréningeznek minket (Hogyan dolgozzunk multikulturális munkakörnyezetben?), miközben hatvan magyarral kollégámmal dolgozom együtt:) Vasárnap volt a másik szuperság: korcsolyázni voltunk Veráékkal! Barnusnak és nekem van saját korcsolyánk (ami nem jelenti azt, hogy mi tudnánk), a többieknek béreltünk. A legédesebb látvány (a másfél évesen szintén a jégen totyogó, vigyorgó gombóc Pepi mellett) számomra Andris volt, aki a végére - 26-os sötétkék műkorcsolyájában - elsajátította a jégen szaladás technikáját:) Anna is nagyon bátran csúszkált, Barnus pedig a tavalyi egyetlen alkalom után olyan magabiztosan rótta a köröket, hogy közben még arra is volt energiája, hogy Verát és Tibort szórakoztassa a tőle megszokott aprólékossággal elmesélt történetekkel... (Kérünk majd képeket!:)