Ovis bejegyzés

Az úgy volt, hogy az itteni iskolával kapcsolatban kezdettől nagyon jó érzéseim voltak. Egyrészt nem volt mihez viszonyítanom, hiszen otthon épp, hogy eljutottunk a beiratkozásig, amikor kiderült, Barnus nem is otthon kezdi a sulit. Így időnk, lehetőségünk sem volt rá, hogy kötődni kezdjünk bármihez vagy bárkihez. Másrészt Kata néni első látásra is annyira magával ragadó személyiség volt, hogy kétségem sem volt afelől, ha másért nem, miatta megéri Luxemburgig jönni. (Az most egy másik történet, hogy Kata néni az első szülőin bejelentette, hogy a férjét külföldre (még külföldebbre) delegálják, és ő is vele tart. A helyzet azóta szerencsére megnyugtatóan rendeződött, Barnusékat mától a 3-5. osztályt tanító Nándi bácsi tanítónő felesége vette át, ha minden igaz, Kata nénitől megszokott szellemben).

Visszatérve az ovira: mivel a Bimbó ovi abszolút a szívünk csücske volt, én azzal a nyugalommal vágtam neki az itteni ovinak, hogy olyan jó úgy sem lesz, mint az, tehát már azzal elégedett leszek, ha legalább nem lesz sokkal rosszabb. A második hét tájékán kezdtem érezni, hogy hú, ez az ovi nem rosszabb, kicsit sem. Azt nem mondom, hogy sőt, mert az sem lenne igaz. Ez az ovi másképpen nagyon jó, mint a másik volt, és ennek csak egyik magyarázata az, hogy az évek során rájöttem, viszonylag jól elvagyok sokféle nevelőszemélyzettel, ezért konfliktusom sincs, és szerencsére a gyerekeimnek sem. A másik magyarázata, hogy egyszerűen tényleg jó az egész. Az óvónő kedves, határozott, a szülőkkel nem túlzottan barátkozó, de teljesen korrekt, és a gyerekeket nagyon szereti, teljesen konzekvensen kezeli őket. Őt segíti egy asszisztensnek nevezett óvóbácsi (aki amúgy festőművész, ezért aztán literes flaskákban áll a festék a teremben:). A gyerekek és szülők kedvesek, és a dolog falu jellegét mutatja, hogy öt közvetlen kollégám gyereke jár a csoportunkba, valamint Barnus osztálytársai között is van olyan, akinek a tesója meg Andrisék csoporttársa. Ráadásul Anna-Andris csoporttárs lett Lili is, amit egy éve még biztosan nem gondoltam volna:)

Amúgy nincsenek kevesen: 22-en, a hétfői hosszú napok délutánján ráadásul csak az óvónő van velük, mert 25 fő alatt nem jár teljes állású asszisztens. A dadus ismeretlen fogalom, igaz ellátás sincsen, kivéve a hosszú nap ebédjét, amit viszont hoznak. Reggeli otthon van, tízórait vinni kell, ebéd pedig ismét otthon, vagy a napköziseknek a napköziben. Azt még nem említettem, hogy ez az ovi tulajdonképpen már iskola, a neve is az: école maternelle (intermezzo: Ozsi a hátam mögött épp a francia leckéjét írja, azaz velem ragoztatja az igéket, és az előbb épp az volt a feladat, hogy "ők mennek az iskolába":)), de úgy gondoltam, az iskolakezdés legyen most Barnus fegyverténye, így a kicsikkel mindig az oviról beszélünk, és persze szerencsére bent sem történik más, mint egy normális oviban. (Az óvoda méretileg akkora amúgy, mint egy gimnázium (hogy legyen egy egyértelmű negatívum is a Bimbóval szemben), végestelen folyosókkal, kempingek vizesblokkjára hajazó wc-teremmel, ahová nevelő személyzet nem teheti be a lábát, így aztán segíteni sem tud az ügyes-bajos dolgokban). Van ugyan órarendjük, de ez csak azt jelenti, hogy minden napnak megvan a maga súlypontja. Hol zene és könyvtár, hol anyanyelv (sok versike), hol torna, hol kézműveskedés. Nem tanulnak sem írni, sem olvasni. Van viszont napló és Andris is osztályteremnek hívja a csoportszobájukat. Vannak remek külön programjaik: voltak már tanyalátogatáson és szüreten is, de nagyon tetszett az is, hogy Halottak napja előtt elsétáltak egy luxembourgi temetőbe, hogy megnézzék, ahogyan az emberek a sírokat gondozzák, rendezgetik. A benti foglalkozások közül nagy kedvencünk a könyvtár. Az óvodának saját könyvtára van, melynek állományát lelkes és önkéntes szülők kezelik. Minden tagállam külön polccal (vagy polcokkal, látni sajnos nem láttam) rendelkezik, és év elején minden gyerek könyvtáras textilzsákot kap, amiben a könyvtári könyveket hozzák, viszik. Hétfőnként, alvás után (ami a hét egyetlen délutáni alvása, itthon lehetetlen őket letenni) mennek a könyvtárba, ahol először mesét hallgatnak, majd válogathatnak, végül pedig a kiválasztott könyvet kikölcsönzik egy hétre. A kölcsönzésben két lelkes ovistárs anya segédkezik, akik  számítógépre viszik az elvinni szánt könyveket, mint ahogyan az egy igazi könyvtárban is lenni szokott.


A sok jó és szimpatikus dolog mellett azonban az a legfontosabb, hogy Anna és Andris továbbra is boldog óvodás. Illetve Anna sokkal boldogabb óvodás, mint tavaly, ez egészen biztos. Rengeteg barátjuk van, nagyon szeretik az óvónénit és -bácsit, és őket is nagyon szeretik. Titkos informátorom Tibor bácsi barátnője, akivel szeptember elején együtt újonckodtam a Bizottságnál: néha váltunk levelet, amiből aztán kiderül, hogy Anna Tibor bácsival szagoltatta meg a hajmosás utáni illatos fejecskéjét, meg az is, hogy Anna szinte minden szabad pillanatában fest az oviban, ráadásul az elmondások szerint magának keveri az árnyalatokat (mondanom sem kell: rózsaszínt:) is.

Egy szó, mint száz, már megint irtó nagy szerencsénk volt az ovival, no és persze az iskolával is, amiről majd szintén lesz bejegyzés, remélhetőleg még karácsony előtt... 


Pár kép: